Életmódváltás és dopamin: az akaraterő nem eltörik, hanem lemerül

Arról beszélgettünk Dr. Mórik Gyulával, miért este kilenckor bukik el az életmódváltás, és utánanéztem, mit mér erről a kutatás.

Egy hallgatónk az előző adásban megkérdezte, miért beszélünk ennyit a dopaminról. Azt mertem válaszolni neki, hogy ennek a kezelésével az életmódváltáshoz is közelebb lehet jutni. Ez egy elég nagy mondat volt, úgyhogy a mostani adást azzal kezdtem, hogy megkérdeztem a doktor úrtól, nem nyúltam-e mellé.

A válasza az volt, hogy abszolút nem. Utána viszont nem biztatás jött, hanem egy mechanizmus, és a saját példájával kezdte.

 

Dr Mórik Gyula saját példája

A doktor úr elmondta, hogy ő maga is számtalanszor elbukott. A legutolsó esete nem is magáról szólt: olyan ennivalót vásárolt, amit az édesapja szeretett, és azért vette meg, hogy majd elvigye neki. Közben viszont ott álltak nála, a lakásban.

Napokig nézte őket, és azt mondta magában, hogy ennek a kísértésnek simán ellen tud állni. Egy darabig így is volt. Aztán bejött egy telefon, hogy valami nem úgy alakult, ahogy gondolta, és a szellemi ellenállás egyszerűen összeomlott. A dobozt kinyitotta, és nem egyet evett belőle.

Ebben a történetben két dolog van, amit érdemes külön kiemelni. Az egyik, hogy a kísértés nem az ő döntéséből került a lakásba, hanem egy másik ember kedvéért. A másik, hogy nem az étel győzött, hanem egy stresszes telefon.

 

Nem eltörik, hanem lemerül

Itt jött a beszélgetés fordulópontja. A doktor úr szerint az önkontrollt erkölcsi tesztnek vagy kihívásnak képzeljük el, pedig ez biológia. Az ő képével: olyan, mint egy üzemanyagtank, és nem végtelen.

Ebből az következik, hogy maga az ellenállás is fogyaszt. Aki egész nap azzal van elfoglalva, hogy ne nyúljon hozzá, az ezt az energiát máshonnan vonja el, és közben fárad.

A beszélgetésben ezt egy mondat tette a helyére, amin mindketten egyetértettünk: délután háromkor még azt hiszem, hogy nagyon erős vagyok, este kilenckor már nem biztos. A doktor úr itt pontosított is egyet. Nem eltörik az akaraterő. Lemerül.

Van ennek egy második lépcsője is. Aki egyszer hibázott, annak a további hibázás már nem tűnik nagynak, és jön a „már úgyis mindegy”. Ezen a ponton szokott elmenni az egész doboz.

 

A kísértés kezelése nem jellemkérdés

Erre van mérés is, és nem egy. Wilhelm Hofmann és munkatársai 2012-ben a Journal of Personality and Social Psychology folyóiratban 205 felnőttet követtek egy héten át csipogóval, és 7827 olyan helyzetet rögzítettek, amikor a résztvevő éppen kívánt valamit. Az eredményük egyik része pont ide tartozik: a vágy erősségét inkább a személyiség magyarázta, azt viszont, hogy valaki ellenállt-e és végül megtette-e, inkább a helyzet.

A másik mérés már tanács értékű. Angela Duckworth és munkatársai 2016-ban a Journal of Educational Psychology folyóiratban két véletlen beosztásos kísérletet végeztek diákokkal. Akik azt a feladatot kapták, hogy a helyzetet alakítsák át maguk körül, nagyobb arányban teljesítették a saját céljaikat, mint akik azt, hogy a már meglévő kísértésnek álljanak ellen. A főiskolásoknál azt is megnézték, min keresztül működik ez: azon, hogy a hét során kevesebb kísértést éreztek.

Ennek a mérésnek megvan a határa, és ezt tegyük hozzá. Diákokkal készült, tanulási célokra, egyhetes távon, tehát nem fogyókúrás vizsgálat. Az irány viszont ugyanaz, amit a saját hibáiból ő is levezetett.

 

A fal a boltnál kezdődik

A doktor úr gyakorlati tanácsa ebből következik, és nem az akaraterőről szól. Ne erős akaratot próbálj építeni, hanem falat magad és a kísértés közé.

Ennek a falnak a helye pedig nem a konyhában van. Ahogy ő fogalmazott: minden a vásárlással kezdődik. Ne vedd meg, amíg nincs rá szükség. Ha másnak vetted meg, hagyd az autóban, hagyd ott, ahova való. Ha nem látod, nem kívánod.

A beszélgetésben elhangzott a kibúvó következő szintje is, és ezen nehéz nem mosolyogni: aki nem vesz pattogatott kukoricát, az vesz hozzá gépet.

Én reklámot adok el, a szakmám arról szól, hogy egy döntés pillanatát előkészítsük. Ezért értettem meg azonnal, amit a doktor úr a vásárlásról mondott. Aki a polc előtt dönt, az a nap végén dönt, lemerült akaraterővel. Aki a bevásárlólistán dönt, az reggel.

 

Szürke falak között sem lehet élni...

Erre jött a beszélgetésben az ellenvetés, és jogos volt: nem lehet úgy élni, hogy szürke falak, egy lámpa, meg a könyv.

A doktor úr válasza az volt, hogy ez a céltól függ, és egy működőképes arányt kell megtalálni. Ha valaki csak egy ilyen környezetben tud dolgozni, akkor ott kell dolgoznia, de ez nem azt jelenti, hogy így is kell élni.

 

Amikor a kísértés egy alkalmazás

A beszélgetés második fele a játékokról szólt, és itt a doktor úr végig magáról beszélt. Volt egy gazdálkodós játéka, amiben répát és napraforgót termelt, tyúkot és malacot tartott, és a terményt piacra vitte. Naponta több órát töltött vele, éjjel is, mert a játékban éjjel ért be a termés, és hajnalban többet adtak érte. Két hónap alatt, ahogy ő mondta, kulák lett és teljesen lefáradt.

A legtöbbet mondó részlet az, hogy pénzbe is került. Keltetőt és melegházat vásárolt hozzá, igazi pénzért, egy olyan gazdaságba, ami sosem volt és nem is lehetett az övé. Megkérdeztem tőle, volt-e életében élő tyúkja. Nem volt.

A TikTokkal ugyanez történt. A gyerekek mutatták meg neki, és rájött, hogy nincs korlát: órákat nézte. Először odébb tette, mappába rakta, és ez nem segített.

Az ő tapasztalata szerint itt nincs mérsékelt változat. Az alkalmazást törölni kell, és ennek az első pár hete nehéz. Ő körülbelül egy hétről beszélt, amíg a dolog a nulla szintre jutott, a második héten pedig jött az első jele annak, hogy visszakapható az élet. Ezt ő is azzal a kikötéssel mondta el, hogy nem mindenkinél ugyanennyi, és hogy a hossza attól függ, milyen mélyen van valaki a problémában. Egyvalami viszont azonnal működik: ha nem jutsz hozzá, akkor nem jutsz hozzá.

 

Amit ma kihúzok a listáról

Ma a bevásárlólistáról kihúzok egy tételt. Azt, amiről tudom, hogy este kilenckor nem fogok tudni ellenállni neki.

Maradtak kérdéseink, a műsor pedig folytatódik. A mai beszélgetés fent meghallgatható.