Dopamin és halogatás: miért a könnyebb feladatot csinálod meg először?

Dr. Mórik Gyulával arról beszélgettünk, mit kell eltenni a nehéz munka elől, és utánanéztem, mit mond a halogatásról a kutatás.

Az adás elején azonnal feltűnt, hogy a doktor úr hangja más. Kiderült, hogy a hegyről jött le, lehűlt a levegő, és a szervezete menet közben nagyon hideg levegőt kap.

A részletek viszont többet mondtak a téma lényegéről, mint bármi, amit utána mondtunk. Amikor elkezdte ezt a hegyet járni, negyvenöt perc volt felmenni. Ma húsz. Nem az időt figyeli, hanem a pulzust, mert ahhoz egyre nagyobb tempó kell. Nyáron már futva ment fel, mert gyaloglással nem érte el azt a tartományt, amit akart.

Az előző adásban azt beszéltük meg, hogy a dopamin a „még kell” érzést adja. Most ott folytattuk, hogy mit lehet ezzel tenni, amikor munka van előttünk.

 

Nem a boldogság, hanem a „még gyorsabban”

A doktor úr egy félreértést tett helyre az elején. A dopamin nem a boldogságról szól, az egy másik hormon dolga. A dopamin az, hogy még gyorsabban, még többet, még magasabban.

Innen nézve a hegy jó példa, és ezt ő maga sem tagadta. A tempó nem állt meg a negyvenöt percnél, és nem állt meg a húsznál sem.

A doktor úr ezt magáról is kimondta: a téma szinte minden pontjában magára ismer. Vagyis nem a szakember beszélt a hallgatóhoz, hanem valaki, aki ugyanezzel küszködik.

 

A nehéz feladat elől menekül az agy

A gerinc ez volt: amikor egy nehezebb feladathoz érünk, az agy megpróbál onnan elmenekülni. És nem egyféleképpen.

Van, aki halogat. Van, aki arra jut, hogy ehhez a feladathoz hozzá sem érdemes kezdeni. Van, aki azt mondja, ma nem, de holnap. És van a legelterjedtebb forma, ami a beszélgetésben is azonnal előjött: ott van egy nagy feladat, és előbb megcsinálunk egy könnyebbet. Ránézünk az e-mailekre. Nem üzent valaki? Jut eszembe, van még egy telefon, amit el kell intézni.

A végén pedig eljut az ember oda, hogy mára már késő, de holnap majd frissen. Holnap ugyanez van.

Hogy ez nem jellemhiba, arra van kutatási összefoglaló. Piers Steel, a Calgary Egyetem kutatója 2007-ben a Psychological Bulletin folyóiratban 691 összefüggés adatait vetette össze a halogatásról. Az eredmény, amit a legtöbb ember meglepőnek talál: a halogatás legerősebb előrejelzői nem a lustaság és nem a lázadás, hanem az, hogy mennyire kellemetlen maga a feladat, mennyire van még messze a határidő, mennyire bízunk a saját képességünkben, és mennyire impulzívak vagyunk.

A sorrend első helyén tehát a feladat kellemetlensége áll, és a mi beszélgetésünk is ebből indult.

 

Nem időgazdálkodás, hanem hangulatjavítás

Van egy másik szakmai olvasat, ami ezt egy lépéssel továbbviszi. Fuschia Sirois és Timothy Pychyl 2013-as áttekintésében (Social and Personality Psychology Compass) azt összegzik, hogy a halogatás nem időgazdálkodási, hanem érzelemszabályozási kérdés: a rövid távú hangulatjavítás kerül előre, és a következményt a jövőbeli énünk viseli.

Ezért nem segít, ha valaki jobb naptárt vesz. Nem a naptárral van a baj.

 

Az agy viszonylagosan éli meg az örömöt

A beszélgetés legfontosabb mondata a doktor úrtól jött, és egy kérdésre adott válasz volt: miért működik egyáltalán az, hogy eltesszük a telefont?

Azért, mert az agy a kellemes érzést viszonylagosan éli meg. Az elvégzett, hasznos munkának is van örömöt hozó hatása, csak ezt nem érezzük, ha egy erősebb ingerrel elhomályosítjuk. Tehát nem elég kevesebbet nézni: az erős ingerforrást teljesen ki kell zárni.

Ennek viszont ára van, és ezt ő kimondta. Az átmeneti időszakban sivárabbak lesznek a napok, mert nem kapjuk meg azt az érzést. Utána a szervezet lejjebb viszi az ingerküszöböt, és onnantól a kisebb inger is kellemes lesz. Ezen a ponton lesz a munka maga a szórakozás, nem azelőtt.

 

Huszonnégy óra, és egy semleges hely

Három gyakorlati dolgot adott.

Az első: ha komoly munka van előtted, azt a dolgot, ami elterelné a figyelmedet, blokkold le legalább huszonnégy órára. Nem a munka idejére, hanem előtte.

A második: menj el egy semleges helyre, és vedd ki onnan azokat a forrásokat, amelyek az elvégzendő feladat és közted állnak.

A harmadik egy példa, ami sokaknak ismerős lesz: ha egy könyvet el kell olvasni, akkor nem a hangoskönyvet szerzed meg, és nem felolvastatod a mesterséges intelligenciával. Egy üres szoba, a könyv, és olvasod.

 

Tanulási vándorlás

A doktor úr ezt a hármat már egyetemistaként végigjárta, és saját nevet is adott neki: tanulási vándorlás szindróma. Ezen szerinte az egész család mosolygott.

A saját kis közegében kezdett tanulni, ahol ott volt mindene, és a végén mindent kitalált, csak nem tanult. Elment egy olyan helyre a családon belül, ahol kevesebb az inger, és ott is megtalálta a kibúvóit. Ment tovább.

A legvégén kiköltözött egy hobbikertbe, ahol tényleg nem volt semmi. Akkor még nem internet kellett, hanem könyv. Volt egy könyve és egy lámpája. Körülbelül ennyi, és ott tudott a leghatékonyabban tanulni.

Vagyis a megoldást ösztönösen megtalálta, és csak utólag lett neve.

 

Az unalom nem tűzjelző

Egy képet hozott még, ami nálam megmaradt. Úgy kezeljük az unalmat, mint egy tűzjelzőt: ha megszólal, azonnal menekülünk.

Pedig nem ez a dolga. A doktor úr szerint ha állandóan menekülünk, akkor a feladásra tanítjuk az agyunkat, és nem lesz meg a kitartásunk, amikor a dolgok nehézre fordulnak. Ha nehéz szakaszhoz érünk, bele kell vágni, és az összes többi dolgot eltakarítani.

Ehhez adott egy napi fogódzót is: a nap három legfontosabb feladata kerüljön előre a reggelbe, és ne maradjon ki. Utána jöhet a többi.

 

Nem a gyengék problémája

Egy hallgatónk azt kérdezte, miért beszélünk erről ennyit, ha ilyen egyszerű.

Ebben a saját szakterületemről tudok valamit hozzátenni. Hozzánk sokan járnak vállalkozásfejlesztésre, és ezzel a problémával igen neves, igen komoly árbevételű cégek vezetői is küszködnek. Kifelé sikeresnek látszanak, és bent, a saját világukban ez a probléma nagyon is ott van. Vagyis ez nem jellemkérdés, és nem is az akaraterő hiánya.

Ezt a párhuzamot én vetettem fel a hallgatónknak: hogy ugyanez a mechanizmus áll a hátterében annak is, hogy egy fogyókúrát miért nehéz végigvinni. A doktor úr megerősítette. Ahol viszont ez már szenvedélybetegség, ott nem egy munkamódszer a válasz, hanem szakember, és azt nem lehet egy cikkben eldönteni senki helyett.

 

Amit én is kipróbálok..

Holnap reggel három feladatot írok fel, és azzal a nehézzel kezdem, amelyiktől a legjobban félek. A telefon előtte bekerül a fiókba.

A beszélgetést folytatjuk, mert a doktor úr szerint ennek még több oldala van. A mostani adás fent meghallgatható.