Introvertált vagy félénk a gyermek? Így tehetünk különbséget a kettő között

Csendes a gyermeked? Nem biztos, hogy félénk – lehet, hogy egyszerűen csak introvertált

Egy csendes gyermek könnyen aggodalmat kelthet a szülőkben.

Nem jelentkezik az órán. Nem akar a társaság középpontjába kerülni.

Szívesebben rajzol vagy olvas, mint hogy hangos közösségi játékokban vegyen részt.

Sokan ilyenkor automatikusan azt gondolják, hogy a gyermek félénk, szorongó vagy valamilyen problémával küzd. Pedig a csendesség önmagában egyáltalán nem betegség. A háttérben két egészen különböző jelenség is állhat: az egyik az introvertált személyiség, a másik pedig a szorongással összefüggő félénkség. A kettő közötti különbség felismerése pedig hosszú távon meghatározhatja a gyermek fejlődését.

 

A csend önmagában még nem figyelmeztető jel

Képzeljünk el két első osztályos gyermeket.

Az egyik szeret olvasni, rajzolni, és legszívesebben egy közeli barátjával játszik. Ha a tanító kérdezi, nyugodtan válaszol, de nem vágyik arra, hogy ő legyen a figyelem középpontjában.

A másik szintén szeretne részt venni a közös játékokban, de amikor megszólítják, elpirul, lesüti a szemét, nem mer kérdezni, és akkor sem jelentkezik, amikor nem érti a feladatot. Szeretne kapcsolódni, de valami visszatartja.

Kívülről nézve mindkét gyermek csendesnek tűnhet.

Belül azonban teljesen más zajlik bennük. A beszélgetés egyik legfontosabb üzenete éppen az volt, hogy az első gyermek valószínűleg introvertált személyiség, míg a második esetében már a szorongás jelei jelenhetnek meg.

 

Az introverzió nem hiba, hanem személyiségvonás

Az introvertált emberekről még ma is sok tévhit él.

Gyakran nevezik őket maguknak valónak, zárkózottnak vagy nehezen barátkozónak, pedig ezek a jelzők félrevezetők lehetnek.

Carl Gustav Jung svájci pszichiáter már közel száz évvel ezelőtt leírta, hogy az introverzió és az extroverzió nem jó vagy rossz tulajdonság, hanem két eltérő személyiségorientáció. Az introvertált emberek energiájukat inkább a belső világukból merítik, míg az extrovertáltak számára a társas kapcsolatok jelentenek feltöltődést.

Ez azt jelenti, hogy egy introvertált gyermek teljesen egészséges lehet. Egyszerűen kisebb társaságban érzi jól magát, több időre van szüksége a feltöltődéshez, és nem igényli az állandó szereplést. A beszélgetésben is elhangzott: ez nem betegség, nem fejlesztendő hiányosság, hanem a személyiség természetes része.

 

Egészen más történet, ha a csend mögött félelem áll

A félénkség ezzel szemben nem a személyiség egyik típusa, hanem sok esetben a szorongás egyik megnyilvánulása.

A gyermek szeretne megszólalni. Szeretne barátkozni. Szeretne részt venni a közösség életében. Mégsem képes rá.

Nem azért, mert nem akarja, hanem mert fél attól, hogy kinevetik, hibázik vagy elutasítják. Ehhez gyakran testi tünetek is társulnak: elpirulás, izzadás, remegés, gyomorgörcs vagy heves szívdobogás. A gyermek ráadásul saját magát is negatívan értékelheti, olyan gondolatokkal, mint például: „Úgysem sikerül”, vagy „Biztos rosszat mondok.”

Ebben az esetben már nem egyszerű személyiségbeli különbségről, hanem olyan állapotról beszélünk, amely hosszabb távon akadályozhatja a gyermek fejlődését.

 

Mit mond a pszichológia?

A modern fejlődéslélektan egyértelmű különbséget tesz az introverzió és a szociális szorongás között.

Az American Psychological Association szerint az introvertált emberek nem feltétlenül kerülik a társas kapcsolatokat, egyszerűen más módon töltődnek fel. A szociális szorongás esetében viszont a társas helyzetek félelmet váltanak ki, ami jelentősen ronthatja az életminőséget és a teljesítményt.

Jerome Kagan amerikai fejlődéspszichológus kutatásai azt is kimutatták, hogy bizonyos gyerekek veleszületetten érzékenyebb temperamentummal rendelkeznek. Ez azonban önmagában nem jelenti azt, hogy később szorongásos zavarral fognak élni. A családi környezet, a támogató kapcsolatok és a pozitív tapasztalatok döntően befolyásolják, hogyan fejlődik tovább a személyiség.

Vagyis a csendes gyermek nem feltétlenül szorul segítségre – de fontos felismerni, mikor válik a visszahúzódás valódi akadállyá.

 

A szülő sokkal többet segíthet, mint gondolná

Sok édesanya és édesapa ilyenkor azonnal szakemberhez fordulna. Pedig az első lépéseket otthon is meg lehet tenni.

A szakértő szerint fontos, hogy a szülő ne bagatellizálja a gyermek érzéseit olyan mondatokkal, mint a „Nincs semmi bajod” vagy a „Csak lépj ki a komfortzónádból”. Sokkal többet segít, ha teret ad a beszélgetésnek, segít megfogalmazni az érzéseket, és fokozatosan, biztonságos helyzetekben támogatja a gyermeket a számára nehéz szituációk gyakorlásában.

Az érzelmek megnevezése ugyanis önmagában is csökkentheti a szorongás intenzitását.

 

Kinőhető a félénkség?

Erre nincs minden gyermekre érvényes válasz.

Bizonyos élethelyzetekben a szorongás természetes reakció lehet. Egy iskolakezdés, költözés vagy új közösség átmenetileg bárkinél okozhat bizonytalanságot.

Ha azonban a félelem hónapokon át fennmarad, akadályozza a barátkozást, az iskolai teljesítményt vagy a mindennapi életet, akkor már érdemes szakember segítségét kérni. A pszichológiai támogatás ilyenkor nemcsak a tünetek enyhítésében segíthet, hanem abban is, hogy a gyermek később magabiztosabban boldoguljon a társas helyzetekben.

 

A legnagyobb hiba a rossz címke

Talán ez volt a beszélgetés legfontosabb tanulsága. Ha egy introvertált gyermeket félénknek bélyegzünk, azt sugalljuk neki, hogy valamit meg kell javítani önmagán. Ez hosszú távon rombolhatja az önbizalmát.
Ha viszont egy szorongó gyermeket egyszerűen csak introvertáltnak tartunk, könnyen elszalaszthatjuk azt az időszakot, amikor még viszonylag egyszerűen segíthetnénk neki.

A két helyzet kívülről nagyon hasonlíthat egymásra. Belül azonban teljesen más történet zajlik, és éppen ezért a legfontosabb feladatunk nem az, hogy minden csendes gyermeket megváltoztassunk, hanem az, hogy megértsük, mit szeretne elmondani nekünk a csendjével.