A szeretet vagy a félelem tart fogva? – Amikor a kapcsolat fontosabb lesz önmagadnál

A szeretet vagy a félelem tart fogva? – Amikor a kapcsolat fontosabb lesz önmagadnál

Van, aki inkább marad egy rossz kapcsolatban, mint hogy egyedül legyen.
Van, aki egyik kapcsolatból a másikba menekül, és szinte egyetlen napot sem tud elképzelni társ nélkül, és vannak emberek, akik egész életükben mások igényeit szolgálják, miközben saját szükségleteikről szinte teljesen megfeledkeznek.

A háttérben sokszor nem a szerelem áll, hanem egy kevésbé ismert lelki jelenség: a kapcsolatfüggőség vagy más néven társfüggőség. A témáról Molnár József lelkész, lélekgyógyász beszélt a Csak 10 Perc rovatban.

 

Amikor a saját értéked mások véleményétől függ

A legtöbb ember számára természetes igény a kapcsolódás. Szükségünk van szeretetre, elfogadásra és közösségre. A kapcsolatfüggőség azonban túlmutat ezen. Ilyenkor valaki annyira függ egy másik ember jelenlététől, véleményétől vagy szeretetétől, hogy saját önértékelése gyakorlatilag ettől válik függővé. Nem önmagából meríti az önbizalmát, hanem abból, hogy a másik hogyan látja őt. Ez kívülről gyakran úgy látszik, mintha az illető állandóan alkalmazkodna, mindig mások kedvében járna, és szinte soha nem képviselné saját érdekeit. Pedig a háttérben sokszor mély bizonytalanság húzódik meg.

 

A magánytól való félelem erősebb lehet, mint a józan ész

A kapcsolatfüggő ember számára az egyedüllét nem egyszerűen kellemetlen. Sokszor kifejezetten ijesztő.

Ezért fordul elő gyakran, hogy egy kapcsolat lezárása után szinte azonnal új kapcsolat kezdődik. Nincs idő a veszteség feldolgozására, a tanulságok levonására vagy az önismereti fejlődésre. Az egyik kapcsolat szinte észrevétlenül csúszik át a következőbe.

A pszichológusok ezt gyakran „érzelmi menekülésnek” nevezik. Nem az új partner a valódi cél, hanem az a megnyugtató érzés, hogy nem kell egyedül maradni. Ez azonban hosszú távon újra és újra ugyanazokat a problémákat termelheti újra.

 

Aki mindig másokat ment, gyakran önmagát hagyja magára

A társfüggőség egyik legárulkodóbb jele, hogy az érintett szinte folyamatosan mások problémáival foglalkozik.

Segít, támogat, megold, intézkedik. Sokszor olyan ügyekbe is belefolyik, amelyekhez valójában semmi köze.

Első pillantásra ez akár önzetlenségnek is tűnhet. A valóság azonban gyakran más. A kapcsolatfüggő ember sokszor azért foglalkozik állandóan másokkal, mert így nem kell saját félelmeivel, bizonytalanságaival vagy hiányérzeteivel szembenéznie.

Miközben mindenki más életét próbálja rendbe tenni, a sajátja lassan háttérbe szorul.

 

Miért marad valaki egy bántalmazó kapcsolatban?

Kívülről nézve ez talán az egyik legnehezebben érthető jelenség. Sokan teszik fel a kérdést: „Miért nem lép ki végre?”

A kapcsolatfüggőség egyik legfájdalmasabb következménye éppen az, hogy az érintett gyakran olyan kapcsolatokban is benne marad, amelyek sértik, kihasználják vagy bántják őt. Már néhány kedves szó, egy kis figyelem vagy szeretetmorzsa is elegendő lehet ahhoz, hogy újra reménykedni kezdjen.

A kapcsolat elvesztésétől való félelem sokszor nagyobb, mint maga a szenvedés. Ezért kívülről gyakran érthetetlen döntések születnek. Belülről azonban az illető számára ezek teljesen logikusnak tűnnek.

 

A gyökerek gyakran a gyermekkorban keresendők

A beszélgetés egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy a kapcsolatfüggőség nem felnőttkorban kezdődik. A szakirodalom szerint a korai kötődési élmények alapvetően meghatározzák azt, hogyan viszonyulunk másokhoz egész életünk során. Ha egy gyermek nem kap elegendő biztonságot, figyelmet vagy érzelmi támogatást a számára legfontosabb személyektől, akkor felnőttként gyakran ugyanazt az érzést próbálja újra és újra megtalálni kapcsolataiban. Mintha egész életében azt keresné, amit gyermekkorában hiányként élt meg. Ez nem tudatos folyamat.

Éppen ezért olyan nehéz felismerni.

 

Lehet ebből kilépni?

A jó hír az, hogy lehet fejlődni.

A kevésbé jó hír az, hogy ez általában hosszú folyamat.

Évtizedek alatt kialakult működési mintákat nem lehet néhány hét alatt átírni. Az önismereti munka, a pszichológiai segítség, a határok megtanulása és az egészséges önértékelés felépítése azonban fokozatosan képes változást hozni. A legfontosabb felismerés talán az, hogy az ember értékét nem egy párkapcsolat, nem egy partner és nem mások elismerése határozza meg.

Az egészséges kapcsolat nem két fél ember találkozása. Hanem két egész ember kapcsolódása.

És amikor valaki megtanul önmagával is jól lenni, akkor a kapcsolatai is egészen más minőségűvé válhatnak.