Csak a számok számítanak? A nagy korkülönbség titkai és buktatói a párkapcsolatban

Evolúció vs. Modern elvárások

Régebben egyértelmű volt a képlet: a férfinek kell idősebbnek lennie. Ennek hátterében részben evolúciós okok álltak, hiszen egy fiatalabb nő mellett nagyobb az esély a több gyermekre és a család bővülésére. Ma már azonban Közép-Kelet-Európában a 4-6 éves korkülönbséget tekintjük „normálisnak”, bár volt idő, amikor a 15 év is optimálisnak számított.

De mi történik akkor, ha a mérleg nyelve a másik irányba billen, és a hölgy az idősebb? József szerint ez ma már nem feltétlenül jelent problémát, feltéve, ha a felek tisztázzák a céljaikat: ha nem elsődleges cél a gyermekvállalás, a kapcsolat „ötcsillagos” és szenzációs lehet.

A „megnyúló” évek csapdája

A szakértő egy érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet: a korkülönbség az idő előrehaladtával mintha „megnőne”. Ami 35 és 50 évesen még nem tűnik nagy távolságnak, az később komoly feszültségforrás lehet.

„Amikor az idősebb fél már a nyugodtabb életet választaná, de a fiatalabb még aktív, utazna és pörögne, ott jelentkeznek az igazi válaszfalak” – mutat rá Molnár József.

 

 

Tényleg mindenki komplexusos?

Gyakori vád a nagy korkülönbséggel élőknél az apa- vagy anyakomplexus, de a szakértő szerint ezt nem szabad minden esetre ráhúzni. Sokszor inkább a dominanciáról van szó: egy idősebb férfi könnyebben érvényesíti akaratát egy fiatalabb partner mellett, mint egy vele egykorú, már befutott és öntudatos nő mellett.

A titkos összetevő: a személyiség

Bármennyit is vitatkozunk a számokon, a végső tanulság mégis az, hogy nem a születési év határozza meg a boldogságot. Vannak 30 évesek, akik lélekben már nyugdíjasok, és vannak 60 felettiek, akikben több a vitalitás, mint egy egyetemistában.

A hosszú távú siker kulcsa az összecsiszolódás és a hasonló személyiség. Az azonos korú párok előnye, hogy egyszerre „fáradnak el”, és együtt élik meg az élet különböző szakaszait.

Ahogy Molnár József fogalmazott a beszélgetés végén:
„Van, akire érdemes várni sokat, és van, akire egy percet is sok”.
Nem a naptár dönt a sorsunkról, hanem az, hogy mennyire tudjuk a másikat elfogadni, támogatni és – ha kell – megvárni az élet útján.