Az AI nem csak okosabb lesz – lassan a kapcsolatainkat is átformálhatja

Néhány éve még futurisztikus filmek témája volt, hogy valaki egy mesterséges intelligenciával beszélgessen a mindennapjairól. Ma már ez valóság.

Milliók használnak naponta mesterséges intelligenciát munkára, tanulásra, információszerzésre vagy egyszerű beszélgetésre. Az AI fejlődése elképesztő tempóban zajlik, és sok szempontból valóban megkönnyíti az életünket. Van azonban egy olyan terület, amelyről egyelőre jóval kevesebb szó esik.
Nem az a kérdés, hogy az AI mire lesz képes, hanem az, hogy közben mi történik velünk.

 

A digitális világ már régen nem csak játék

Az első számítógépes játékok idején a technológia még elsősorban szórakoztató eszköz volt. A játék véget ért. A gépet kikapcsoltuk. Aztán mentünk focizni, biciklizni, találkozni a barátainkkal.

A digitális világ ma egészen másként működik. A modern online platformok, közösségi oldalak és játékok már nem egyszerű programok. Komplett virtuális környezeteket építenek, amelyekben a felhasználó kapcsolatokat alakíthat ki, sikereket érhet el, státuszt szerezhet, sőt akár egy teljes alternatív identitást is létrehozhat.

A probléma nem önmagában a technológia, hanem az, amikor a virtuális világ vonzóbbá válik, mint a valóság.

 

Miért olyan nehéz elszakadni a képernyőtől?

A válasz részben az agyunk működésében rejlik.

A digitális platformok jelentős része a jutalmazó rendszereinkre épül. Az értesítések, a lájkok, az új szintek, a megszerzett jutalmak vagy a közösségi visszajelzések mind olyan ingerek, amelyek dopaminfelszabadulást válthatnak ki az agyban. A dopamin gyakran a „motivációs hormon” néven ismert. Nem egyszerűen örömöt okoz, hanem arra ösztönöz bennünket, hogy újra és újra visszatérjünk ugyanahhoz a tevékenységhez.
Ezért fordulhat elő, hogy valaki csak néhány percre veszi kézbe a telefonját, majd fél órával később döbben rá, hogy még mindig görgeti a tartalmakat.

 

A nagyobb veszély talán nem is a dopamin

A beszélgetés egyik legérdekesebb gondolata az volt, hogy a jövőben nem feltétlenül a figyelemelvonás jelentheti a legnagyobb problémát, hanem a kötődés.

Az emberi kapcsolatok egyik legfontosabb biológiai alapja ugyanis az oxitocin nevű hormon. Ez játszik szerepet a szülő-gyermek kapcsolat kialakulásában, a párkapcsolati kötődésben, a bizalomban és az érzelmi kapcsolódásban.

Az oxitocin lényegében a társas kapcsolataink egyik legfontosabb biológiai „ragasztója”. És pontosan itt válik különösen érdekessé a mesterséges intelligencia fejlődése.

 

Mi történik, ha egy gép tökéletes társsá válik?

A modern AI-rendszerek már nem csupán kérdésekre válaszolnak. Képesek emlékezni korábbi beszélgetésekre. Alkalmazkodnak a kommunikációs stílusunkhoz.

Figyelmet mutatnak. Visszajelzéseket adnak. Sőt, egyes rendszerek kifejezetten arra készülnek, hogy érzelmileg támogató beszélgetőpartnerek legyenek.

Első hallásra ez pozitívnak tűnik. Hiszen sok magányos ember számára jelenthet segítséget. A kérdés azonban az, hogy mi történik akkor, ha valaki fokozatosan erősebb érzelmi kötődést alakít ki egy olyan rendszerhez, amely valójában nem ember?

Nem rendelkezik saját érzésekkel. Nem él át szeretetet. Nem kapcsolódik valódi módon. Csak rendkívül hitelesen szimulálja mindezt.

 

A tudomány már vizsgálja ezt a jelenséget

A pszichológusok és kommunikációkutatók nem most találkoznak először ezzel a problémával. Már az 1990-es években megfigyelték az úgynevezett „parasocialis kapcsolatok” jelenségét, amikor emberek erős érzelmi kötődést alakítottak ki televíziós személyiségekhez vagy hírességekhez.

Az AI azonban új szintet jelent.

Míg egy filmsztár vagy televíziós szereplő nem válaszol vissza, egy mesterséges intelligencia igen.

A Stanford University és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói az utóbbi években több tanulmányban is foglalkoztak az ember–AI kapcsolat pszichológiai hatásaival. Az eredmények arra utalnak, hogy bizonyos felhasználók valódi érzelmi kötődést alakíthatnak ki digitális karakterekhez vagy chatbotokhoz, különösen akkor, ha magányosak vagy társas támogatás hiányában élnek.

A kutatók hangsúlyozzák: ez önmagában nem feltétlenül káros, de komoly kérdéseket vet fel a jövő emberi kapcsolatainak alakulásával kapcsolatban.

 

A gyerekek különösen sérülékenyek lehetnek

A fejlődő idegrendszer számára a valós kapcsolatok pótolhatatlanok.

A szemkontaktus. A testbeszéd. Az érintés. A közös élmények. Az együtt átélt örömök és konfliktusok. Ezek azok az elemek, amelyekből az emberi személyiség és a társas készségek felépülnek.

Ha a fiatal generáció egyre több időt tölt olyan digitális környezetben, ahol a kapcsolatok egy része mesterségesen generált, az hosszú távon olyan társadalmi változásokat indíthat el, amelyeket ma még nehéz pontosan megjósolni.

 

Nem az AI a probléma – hanem az egyensúly hiánya

A technológia önmagában nem jó vagy rossz.

Az AI segíthet tanulni. Segíthet dolgozni. Segíthet problémákat megoldani. Sőt, bizonyos helyzetekben akár érzelmi támogatást is nyújthat.

A veszély ott kezdődik, amikor fokozatosan átveszi azokat a szerepeket, amelyeket korábban emberek töltöttek be az életünkben.

Mert egy algoritmus bármilyen intelligens is legyen, nem tudja helyettesíteni a valódi emberi kapcsolatokat!

A barátságot. A szerelmet. A családot. A közösen megélt élményeket.

És talán éppen ez lesz a következő évek egyik legfontosabb kérdése: képesek leszünk-e úgy használni a mesterséges intelligenciát, hogy közben megőrizzük mindazt, ami emberré tesz bennünket?