Gyermeknevelés - mi történik, ha elfogy a szülő türelme?

A rádióbeszélgetés vendége Polonkai Nóra, hordozási szaktanácsadó, aki egy egyesületben dolgozik szülőkkel. A válaszkész, kötődő nevelésről beszélt, és a beszélgetés legerősebb mondata nem módszer volt, hanem egy beismerés: neki magának sem sikerül mindig.

Ezért érdemes végigolvasni. Nem egy technikát ad, hanem azt is megmutatja, mi van akkor, amikor a technika éppen nem működik, mert a szülő türelme elfogyott.

 

A két véglet, amit mindenki ismer

A legtöbb szülő fejében két lehetőség él. Az egyik a régi: kemény szabályok, és ha kell, erővel betartatva. A másik a mai: mindent rá lehet hagyni a gyerekre.

A vendég szerint pontosan ez a hamis választás. Nem az van, hogy vagy ütöm a gyereket, vagy mindent megengedek neki.

Van átmenet, és a válaszkész, kötődő nevelés ez az átmenet.

 

Amit a fogalom jelent, és amivel folyton összekeverik

A társadalom ezt a nevelési formát gyakran összemossa a megengedő neveléssel. A kettő nem ugyanaz.

A válaszkész, kötődő nevelés azt jelenti, hogy a gyermek tényleges problémájára figyelünk: megnézzük, mit szeretne, és válaszolunk rá. A megengedő nevelés viszont az, amikor mindent ráhagyunk.

A különbség ott látszik meg, ahol egy kérésre nemet kell mondani. A válaszkész nevelésben a nem is válasz, csak indoklással és jelenléttel jár.

 

A határ nem büntetés

A vendég fontosnak tartotta kimondani, hogy a gyermekbántalmazás semmilyen formában nem megengedett. Ettől függetlenül a gyereknek szüksége van keretekre.

A szabályt nem erővel kell betartatni, hanem meg kell húzni azokat a határokat, amelyeket nem léphet át.

Ami ebből a saját tapasztalatuk, és amit így is érdemes olvasni: az egyesületben azt látják, hogy ahol nincsenek meghúzva a határok, ott a gyerekeknél megjelenhet agresszivitás, dühkitörés, a szülővel szembeni tiszteletlenség. A magyarázatuk az, hogy a gyerek a saját bizonytalanságát nem tudja máshogy levezetni.

Ez egy egyesületi megfigyelés, nem orvosi megállapítás, és a vendég sem többnek szánta. Ha egy gyerek viselkedése hosszabb ideje gondot okoz, annak a megítélése szakemberé, nem a szülő magánügye. A rovat korábban is foglalkozott ezzel, és ugyanoda jutott.

 

Ami a hiszti alatt van

Itt jött a beszélgetés leggyakorlatibb része.

Egy dühkitörés mögött nem biztos, hogy az a kiváltó ok, ami a felszínen látszik. Nem feltétlenül a meg nem kapott nyalóka a probléma, hanem az, hogy a gyerek éhes, álmos vagy elfáradt.

Ezért az első lépés nem a nemet mondás, hanem a felismerés. Ha megvan az ok, a dühkitörés az esetek nagy részében csillapodik magától.

És ha nem csillapodik, akkor jön a második lépés: kimondani a keretet, de nem magára hagyni a gyereket. A vendég szó szerint így fogalmazta meg, amit a gyerekének mond: itt vagyok, tudom, hogy most neked világvége-állapotod van, de ezt én nem tudom végignézni. Leülök melléd, és ha befejezted, gyere, megbeszéljük.

Az ő tapasztalata szerint ez működni szokott.

 

Két gyerek, két típus, ugyanaz a szülő

Ez az a rész, amiért érdemes volt meghallgatni az adást.

A két gyereke közül az idősebb kompromisszumkész: elég annyit mondani neki, hogy most nem, de holnap igen, és az esetek nagy részében elfogadja. A kisebb nem ilyen. Ő az utolsó pillanatig kitart, toporzékol, és a saját szükséglete mindennél erősebb.

Ugyanaz a szülő, ugyanaz az elv, két teljesen más gyerek. Aki ebből azt szűri le, hogy létezik egy jól bevált technika, amit csak alkalmazni kell, az a lényeget hagyta ki.

A kisebbnél is ugyanaz az út működik, csak hosszabb: tíz-tizenöt percig tart a kitörés, aztán odamegy, és azt mondja, hogy befejeztem, hallgatlak.

 

És ami akkor van, amikor a szülő türelme elfogy

Itt jön a beszélgetés legértékesebb része, és ez nem a módszerről szól.

A vendég elmondta, hogy neki sem sikerül mindig. Van olyan, hogy egyszerűen nem tud a válaszkész nevelés elvei szerint haladni, mert kitör belőle a türelmetlenség, vagy mert a saját idegrendszere nem bírja a folyamatos terhelést.

Erre nem magyarázatot adott, hanem egy fogódzót: azt próbálja magában ismételni, hogy a gyerekének most valami problémája van, és ebben csak ő tud segíteni, mert ő az anyja.

Ez a mondat nem módszer. Inkább az, ami akkor marad, amikor a módszer éppen nem működik.

 

Mit tanulhatunk ebből?

Ha valaki abban a hitben él, hogy csak két út van, akkor rossz kérdésre keres választ.

A kérdés nem az, hogy szigorú vagy engedékeny legyek, hanem az, hogy amikor nemet mondok, ott vagyok-e utána is.