A beszélgetés, amit elhalasztunk, és aztán soha nem lesz meg

Ez a téma egyeseket érzékenyen érinthet, ezért a rádióadás is előre szólt. Aki most veszített el valakit, annak lehet, hogy ez nem a mai olvasmánya.

Dr. Mórik Gyula a beszélgetést a saját hibájával kezdi, és ez adja az egésznek a súlyát.

 

A doktor úr a saját hibájával kezdi

Az édesapja a betegsége idején többször elkezdte volna, hogy mi lesz, ha ő már nem lesz. Hogyan, mit hogyan csináljanak.

A válasz mindig ugyanaz volt: most még ne erről beszéljünk, ennek nincs itt az ideje.

Aztán soha nem beszélték meg. Az apja nem kapta meg azt a megnyugvást, amit egy ilyen beszélgetéstől várt volna, és ezt a doktor úr ma úgy értékeli, hogy nem volt okos dolog.

 

Az orvoslás az utolsó pillanatig harcol, és ennek ára van

Az orvos dolga a halál ellen dolgozni, és ez rendben is van. Van viszont egy következménye, amiről ritkán esik szó.

A betegek jelentős része ma úgy megy el, hogy az utolsó szakaszban már nem tud beszélni. Nem azért, mert így akarta, hanem mert a kezelés természetéből ez következik.

Így az a szakasz, amiben még el lehetne búcsúzni, észrevétlenül elfogy. Régebben a lelkészeknek volt ebben szerepe, ma pedig a kérdés jórészt gazdátlan.

 

Amit a kutatás mond a hirtelen és a várt halálról

A műsorvezető azt gondolta, hogy a hirtelen halál könnyebb a hozzátartozónak, mert nincs hosszú szenvedés.

A doktor úr ezzel szemben azt mondja, amit a gyászkutatásban végzett vizsgálatok is: hosszú távon az a veszteség dolgozható fel nehezebben, amelyik váratlanul jön. Ott marad ugyanis mindaz, amit még el akart volna mondani az ember, amiért bocsánatot kért volna, amit lezárt volna.

Rövid távon ez másképp érződik, és ez nem ellentmondás. A hirtelen halál kezdeti sokkja nagyobb lehet, a következő évek viszont a búcsú nélkül maradóknak nehezebbek.

Ebből nem következik, hogy aki hirtelen veszített el valakit, az rosszul csinálta. Arról szól, hogy ahol van esély a búcsúra, ott érdemes élni vele.

 

A méltóság nemcsak a betegé

A vendég szerint a legfontosabb kettő: megőrizni az élet méltóságát, és méltósággal elköszönni.

És ez legalább annyira fontos a hozzátartozónak, mint a betegnek. Az, aki marad, sokkal tovább él együtt azzal, ahogyan ez megtörtént.

 

Miért halasztjuk el, ha tudjuk, hogy kellene

A halasztás nem gyávaság. Amikor valaki azt mondja, hogy erről majd később, azzal jellemzően védeni akar: a másikat is, magát is.

A doktor úr arról beszél, hogy ötödikes korában döbbent rá a saját halandóságára, és ez akkor szörnyű pillanat volt. Utána, mint a legtöbben, mélyre temette.

Amíg ott van eltemetve, addig minden ilyen beszélgetés megnyitja. Ezért egyszerűbb azt mondani, hogy majd máskor.

 

Hol ér véget a gyász, és hol kezdődik az, amivel nem kell egyedül maradni

A gyász nem betegség, és nincs menetrendje. A hullámokban visszatérő fájdalom, a düh és a bűntudat mind beletartozik.

Van viszont egy állapot, amit ma már külön néven tartanak számon: az elhúzódó gyász. A nemzetközi betegségosztályozás akkor beszél erről, ha a veszteség után hónapokkal is olyan erős a vágyakozás vagy az elhunytra irányuló állandó gondolat, hogy a mindennapi működést tartósan akadályozza, és ez nem mutat javulást.

Nem attól van baj, hogy valaki fél év múlva is sír. Attól, ha közben megállt az élete, és magától nem indul újra. Ilyenkor a háziorvos vagy egy gyásszal foglalkozó szakember az első lépés, és ez nem a gyász elvétele, hanem segítség abban, hogy elviselhető legyen.

 

Az örök élet gondolatkísérlete

A beszélgetés végén elhangzik három kérdés. Akarna-e valaki örökké élni, ha egyedül ő halhatatlan, ha száz általa választott ember is az, vagy ha mindenki.

A vendég szerint a harmadik változatban válik nyilvánvalóvá a dolog. Ha semmit nem kell ma megtenni, mert holnap is lehet, akkor semminek nincs tétje.

Az értéket a végesség adja. Ez nem tudományos megállapítás, és a doktor úr ezt ki is mondja, hanem egy gondolat, amit végig lehet gondolni.

 

Aki sokáig él, sok temetésre jár

Egy fájdalmas következmény, amivel a vendég most szembesül. Aki vigyáz magára és sokáig él, az sorra temeti el azokat, akikkel együtt indult.

Ez az egészség ára, és nem beszél róla senki.

 

Egy beszélgetés, ami még megvan

Ha van valaki a környezetedben, aki idős vagy beteg, és egyszer elkezdte volna, hogy mi lesz utána, akkor van egy beszélgetés, ami még megvan.

Nem kell megszervezni és nem kell hozzá alkalom. Elég annyi, hogy legközelebb nem tereled el.