A régi izzó nem csak világított

Miért szűkült le a lakásunk fénye, és mit tudunk erről biztosan.

Van egy csere, amit az elmúlt tíz-tizenöt évben mindenki végigcsinált, és szinte senki nem gondolt bele. Kicseréltük a lakásunk összes égőjét.

Az indok jó volt. A régi izzó a felvett energia nagy részét nem fényre fordította, hanem hőre, és a hő a világítás szempontjából elpazarolt energia. Egy nappaliban négy darab százwattos égő négyszáz wattot vitt el. Ma ugyanaz a szoba negyed ennyiből világos.

A számla oldalán ez tiszta nyereség. Csak közben történt valami más is.

 

Amit a csere elvitt

Az izzószál nem azért termelt hőt, mert rossz volt, hanem mert izzott. Egy izzó fényforrás széles spektrumot ad: a látható tartományon túl bőven sugároz az infravörösben is. Ezt a részét érzékeljük melegként.

A LED nem így működik. Nem izzik, hanem félvezetőben keletkezik benne a fény, és pontosan azon a keskeny sávon, amire tervezték. Ami a spektrum két szélén van, az egyszerűen nincs benne.

Ebből következik a mondat, amit érdemes végiggondolni: az emberiség történetében először fordul elő, hogy a mesterséges fényforrásaink csak látható fényt adnak.

A tűz sugárzott infravörösben. A fáklya, a gyertya, a petróleumlámpa, a gázláng, az izzószál mind. Százezer éven át minden fény, amit este magunk köré gyűjtöttünk, több volt annál, mint amit láttunk belőle.

Ez nem vélemény, hanem a fényforrások fizikája.

 

A izzók fénye sem olyan már, mint régen...

Abból, hogy valami újdonság az emberiség történetében, nem következik, hogy káros.

A rádióbeszélgetésben elhangzik egy hasonlat: ez olyan, mint a skorbut, amikor a tengerészek azért betegedtek meg, mert csak szárított ételt vittek a hajóra. A kép jó, mert megmutatja a gondolatmenetet. Bizonyítéknak viszont nem elég, mert a skorbutnál egyetlen hiányzó vegyületet és egyetlen betegséget ismerünk pontosan, a beltéri fény spektrumánál pedig nem tartunk itt.

Amit tehát biztosan mondhatunk: a fényünk összetétele megváltozott. Hogy ennek milyen és mekkora egészségügyi következménye van, arról jóval kevesebbet tudunk, mint amennyit a kérdés megérdemelne.

Van viszont egy pont, ahol már van mérés.

 

Három perc, reggel

Glen Jeffery és munkatársai a University College London-on 2021-ben azt vizsgálták, mi történik, ha az emberi szemet rövid ideig hosszú hullámhosszú, mélyvörös fény éri.

A résztvevők reggelenként három percig néztek egy 670 nanométeres fényforrásba. Az eredmény: átlagosan tizenhét százalékos javulás a színkontraszt-látásban, és a hatás egyetlen alkalom után is kitartott körülbelül egy hétig.

A második része a vizsgálatnak legalább ennyire érdekes. Amikor ugyanezt délután végezték, semmilyen javulás nem jelentkezett. Ugyanaz a fény, ugyanaz a három perc, más napszak, nulla hatás.

A magyarázat, amit a kutatócsoport felvet, a sejtjeink energiatermelő egységeihez, a mitokondriumokhoz vezet. A szem az egyik legsűrűbben mitokondriumos szövetünk, és ezek teljesítménye a korral csökken. A mélyvörös fény a feltételezés szerint ezt az energiatermelést segíti, és úgy tűnik, hogy a napszak is számít, mert a mitokondriumok működése maga is napi ritmust követ.

Két dolgot érdemes ehhez hozzátenni. Ez egy külön, erre a célra készült fényforrással végzett vizsgálat volt, nem egy lakásvilágítással. És a mért eredmény a színkontraszt-látásra vonatkozik, nem általában a látásra vagy az egészségre.

De attól még mérés, és pont abba az irányba mutat, amiről a beszélgetés szól: a fény összetétele nem mindegy.

 

Az ablak nem pótolja a kintet

A beszélgetés egy másik ponton is érdekeset mond, és ez az építészeti divatról szól. Ma nagy üvegfelületek épülnek, tele fénnyel, és ettől úgy érezzük, mintha kint lennénk.

A jó közérzet valódi. Az üveg viszont szűr, és pont a spektrum széleit szűri a legjobban. Az ablakon beeső fény világos, de nem ugyanaz, mint a szabadban.

Ezért nem helyettesíti a kintlétet, akármilyen világos a lakás.

És itt jön a szám, ami a legtöbbet mondja. A tárgyban készült felmérések szerint az időnk nyolcvanhét százalékát zárt épületben, további hat százalékát zárt járműben töltjük. Ez az a keret, amiben a lakásunk világítása egyáltalán kérdés lett: nem azért számít, mert az égő erős, hanem mert szinte mindig alatta vagyunk.

 

Mit lehet ezzel kezdeni ma

Ez a beszélgetés a jelenséget írja le, nem a megoldást. A doktor úr a folytatásra ígérte azt a részt, és mi is oda tesszük.

Egy dolog viszont már ebből is következik, és nem kerül semmibe. Nem az izzót kell visszahozni, hanem a napszakot komolyan venni. A reggeli fény más, mint a délutáni, és a szabadban töltött húsz perc olyat ad, amit egyetlen lámpa sem.

A többiről holnap.