Mennyit ér a mozgás a daganatos kezelés mellett?

Dr. Mórik Gyula a kemoterápiáról, és arról a napi néhány percről, amit a kutatások mérnek

Nem azért kezdtem ezzel foglalkozni, mert félek tőle. Hanem mert az elmúlt hónapokban egyre többször dobta elém az internet ugyanazt: fiatal emberek, akik kemoterápiás kezelésre járnak, és megosztják, hol tartanak. Ezeket végignézem, és általában a végéig. Engem a vége érdekel.

Közben két tábor is összeállt körülöttük. Az egyik elutasítja ezeket a kezeléseket, és néha kampányol is ellenük. A másik azt mondja, hogy ha a diagnózis megvan, akkor az orvosi javaslatot kell követni, és biztatja erre a beteget.

Ezért hívtam dr. Mórik Gyulát, és ezt kérdeztem tőle: van-e bármi igazsága annak az oldalnak, amelyik fél ettől.

 

A válasza nem a kemoterápiáról szólt először, hanem a háborúról

Azt mondta, van egy hasonlata, amitől mindenki érteni fogja.

Ha lehet, kerüld el a háborút. Ha nem lehet, vívd meg hagyományos fegyverekkel. És csak akkor vess be atomfegyvert, ha elkerülhetetlen, mert az visszaüt.

A kemoterápia ebben a hasonlatban az atomfegyver. Nem rossz döntés, hanem a legnehezebb döntés, és sokszor szükséges.

Egy mondatot külön megjegyeztem belőle: nincs olyan orvos, aki azt mondaná, hogy ez a végső megoldás a daganatok ellen. Ez egy állomás. Itt tartunk most.

 

Bevallom ezt nem tudtam, pedig egyszerű

Megkérdeztem, hogy akkor megoldja-e a problémát. A válasz az volt, hogy ezt ketté kell választani.

A kemoterápia egy olyan anyagot juttat a szervezetbe, amire a daganatsejt érzékeny. De nem csak a daganatsejt: az egészséges is. Ezért sokkal jobban pusztítja a beteg sejteket, mint az egészségeseket, de nem válogat.

Ebből következik a többi.

A vérképzőszervi daganatoknál, például a leukémiáknál, és a nyirokrendszerből induló limfomáknál kiemelkedően jók az eredményei. Az ok egyszerű: ott a daganatsejt a véredben kering, és a szer is ott kering. Találkoznak.

Egy jól körülhatárolt, szerven belüli tumornál más a helyzet. Ahhoz, hogy a szer ott is elég töménnyé váljon, a vérben olyan magas koncentráció kellene, ami közben az egészséges sejteket is elpusztítja.

Megkérdeztem, hogy akkor miért nem fecskendezik be oda, helyben. Azt mondta, hogy ez így nem működik, és dolgoznak rajta. Az elmúlt húsz-harminc évben a szerek kártékonyságát csökkentették, de a lényeget nem oldották meg.

 

Eddig tartott az a rész, amit félre lehet érteni

Mert ebből nagyon könnyű rossz következtetést levonni, és a beszélgetés nem erről szólt.

Dr. Mórik a végén külön kimondta, és én is kimondom: nem azt mondtuk, hogy hagyják abba. Azt mondtuk, hogy egészítsék ki. Amit az orvos mond, azt vegyék komolyan, és ha a betegnek kérdése van, azt az orvosával beszélje meg.

A hagyományos fegyverekről szólt a beszélgetés másik fele. Az étkezésről korábban már beszéltünk. Most egy másikat hozott.

 

A mozgás, és egy szám, amit nem hittem el elsőre

Azt mondta, hogy nem akármilyen mozgásról van szó, hanem intenzívről. És hogy a különbség a szintek között sokkal nagyobb, mint gondolnánk.

Utánanéztem a kutatásnak, amire hivatkozott, mert a számok nagyok voltak.

A kutatás létezik, és a neve is van: VILPA. A rövidítés azt jelenti, hogy rövid, intenzív mozgás a hétköznapokban, külön edzés nélkül. A Sydney Egyetem kutatói a brit UK Biobank csuklón viselt mozgásérzékelőinek adatait dolgozták fel, és kifejezetten olyan embereket vizsgáltak, akik egyáltalán nem sportolnak.

Amit mértek:

A daganatos halálozásnál 25 241 nem sportoló adatán, átlagosan hét év követéssel: a napi 4,4 perc rövid, intenzív mozgás 26-30 százalékkal alacsonyabb daganatos halálozással járt együtt, a szív- és érrendszerinél pedig 32-34 százalékkal. (Nature Medicine, 2022)

Az új daganatok kialakulásánál 22 398 nem sportoló adatán: már napi 3,4-3,6 perc is 17-18 százalékkal kevesebb új daganattal járt együtt, a napi 4,5 perc pedig 31-32 százalékkal kevesebbel azoknál a daganattípusoknál, amelyek a mozgáshoz köthetők. (JAMA Oncology, 2023)

A műsorban ennél nagyobb számok hangzottak el. A mért értékek kisebbek, de az irány ugyanaz, és a lényeg nem változik: ez nem edzőterem, nem egy óra, hanem napi néhány perc.

A gyakorlatban ez annyi, hogy felmész a lépcsőn ahelyett, hogy liftbe szállnál. Én a toronyba járok, és onnantól, hogy ezt megtudtam, másképp indulok el felfelé.

 

A legerősebb bizonyíték nem megfigyelés, hanem vizsgálat

A műsor végén szóba került egy kanadai kutató és egy új fogalom, a mozgás-onkológia. Ennek is utánanéztem, mert ha igaz, az több mint érdekesség.

Igaz, és 2025-ben jelent meg, a New England Journal of Medicine-ben. A vizsgálat neve CHALLENGE, a kanadai Kerry Courneya és munkatársai végezték, 889 vastagbélrákos beteggel. A betegek a kemoterápiájukat befejezték, és utána felük strukturált, felügyelt mozgásprogramot kapott, a másik felük egészségügyi tájékoztatást.

Az eredmény:

• Ötéves betegségmentes túlélés: 80,3 százalék a mozgó csoportban, 73,9 százalék a másikban.
• Nyolcéves teljes túlélés: 90,3 százalék a mozgó csoportban, 83,2 százalék a másikban.

Ez hét százalékpont különbség a túlélésben, egy olyan beavatkozástól, aminek nincs mellékhatása és nincs ára.

Egy pontosítás, ami fontos: ez a vizsgálat a kemoterápia UTÁN indult, nem helyette és nem közben. A mozgás itt nem a kezelés alternatívája volt, hanem az, ami utána következett.

 

Mit tanulhatunk ezekből?

Ha egészséges vagy, a napi néhány perc intenzív mozgás mérhetően számít. Nem kell hozzá edzőterem és nem kell hozzá óra. Lépcső, gyors tempó, bármi, amitől felszalad a pulzusod egy percre.

Ha kezelés alatt állsz, erről az orvosoddal beszélj. A CHALLENGE-vizsgálat felügyelt programmal dolgozott, nem otthoni nekiindulással, és a betegek a kemoterápiájukat befejezték.

A kezelést ne hagyd abba, és ne cseréld le semmire. Ez a beszélgetés arról szólt, mivel lehet kiegészíteni, nem arról, mivel lehet helyettesíteni.

Ha kérdésed van, tedd fel annak, aki kezel. A rovatunkban korábban is ide jutottunk: a protokoll a kötelező alap, és a mozgástér azon belül van.

Dr. Mórik egy mondattal zárta, és ezzel zárom én is. Könnyű megcsinálni. Elindulni nehéz.