A napfény nem gyógyszer, de nem is ellenség

Van egy furcsa kettősség abban, ahogyan a napfényről beszélünk.

Egyfelől tudjuk, hogy jót tesz. Aki egy borús februári hét után kimegy egy napos délutánra, az a saját testén érzi, hogy történik valami. Jobb a hangulata, könnyebben mozdul, este könnyebben alszik el.

Másfelől megtanultuk, hogy veszélyes. Kenjük, takarjuk, kerüljük, és a leégés után rosszul érezzük magunkat, mert tudjuk, hogy azt nem lett volna szabad.

A kettő egyszerre igaz, és éppen ez a nehéz benne.

A Csak 10 perc augusztus 19-i adásában erről beszélgetett Szakács Tibor és doktor Mórik Gyula. A beszélgetés abból indult, ami a rovatot hetek óta foglalkoztatja: ha új kórokozókkal találkozhatunk a jövőben, mi az, amit mi magunk tehetünk. És a válasz nagy része a napfény körül forgott.

 

Ami a bőrfelszínen történik, és ami mélyebben

Doktor Mórik Gyula az adásban azzal kezdte, hogy a napfény nem egyetlen dolog, hanem sokféle hullámhosszú sugárzás együtt.

Az egyik végén az ultraibolya sugárzás áll. Ez a bőr felszínéhez közel fejti ki a hatását, és ez felelős a D-vitamin képződéséért és a bőr színének változásáért is.

A másik végén az infravörös tartomány. Ezt már nem látjuk, hanem érezzük, hő formájában, és a hosszabb hullámhossz miatt mélyebbre jut a szövetekbe, mint az ultraibolya.

Erre az adásban egy jó hasonlat is elhangzott. Ha egy autóból zene szól, a hangnak nem minden része jut el hozzánk egyformán. A magas hangokat csak közelről halljuk, a mély lüktetést viszont több utcányiról is. A hosszabb hullám messzebb jut és mélyebbre hatol. A fénnyel is így van.

Ennek azért van jelentősége, mert a testünkben van egy szereplő, amelyről egyre több szó esik. A mitokondriumok.

 

A sejtjeink erőművei

A mitokondrium a sejtek energiatermelő egysége. Nagyjából minden, amit egy nap alatt csinálunk, az ő működésükön múlik: a mozgás, a gondolkodás, a szervek munkája, a regenerálódás.

És mint minden működő rendszernek, nekik is van melléktermékük. Az energiatermelés során reaktív oxigénszármazékok keletkeznek, amelyek károsíthatják magát a mitokondriumot is. A szervezetnek ezért van saját védekező rendszere, amely ezeket semlegesíti.

Doktor Mórik Gyula szerint itt kapcsolódik be a napfény: a mélyebbre jutó fénynek szerepe lehet abban, hogy ez a rendszer jól működjön.

Ez ma valóban kutatási terület, és nem is akármilyen. Vizsgálják például a vörös tartományba eső fény hatását a mitokondriumok működésére, és azt is, hogy a sejten belül képződő melatoninnak milyen szerepe van ebben a védelemben. (Loh és Reiter áttekintése, International Journal of Molecular Sciences, 2023.)

Fontos azonban tudni, hol tart ez a kutatás. A vörös fénnyel végzett kezelés, a fotobiomoduláció, ma leginkább lehetséges terápiaként jelenik meg a szakirodalomban, tehát vizsgált irányként, nem bevett gyógymódként. Szemészeti alkalmazásáról például úgy ír egy áttekintés, hogy potenciális terápia. (Ao és munkatársai, Clinical and Experimental Ophthalmology, 2018.)

Ígéretes irány tehát, de még nem kész válasz.

 

Amiről az adásban nem esett szó

Itt kell megállnunk egy pillanatra, mert eddig csak a napfény jó oldaláról volt szó.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint kis mennyiségben az ultraibolya sugárzás valóban nélkülözhetetlen, mert ez vezet a szervezetben a D-vitamin képződéséhez. Ugyanez a sugárzás azonban a bőrrák legfontosabb környezeti kockázati tényezője is.

A számok pontosak és nyilvánosak. A WHO adatai szerint 2020-ban világszerte több mint másfél millió bőrrákos megbetegedést diagnosztizáltak, és több mint 120 ezer haláleset kapcsolódott hozzá. A túlzott ultraibolya-terhelés abban az évben mintegy 1,2 millió nem melanoma típusú bőrrák és 325 ezer melanoma kialakulásában játszott szerepet. A szervezet arra is figyelmeztet, hogy a gyerekkori leégés növeli a későbbi bőrrák kockázatát.

És van itt még valami, ami ebbe a beszélgetésbe különösen illik. A WHO ultraibolya sugárzásról szóló tájékoztatója a bőrt érő akut hatások között sorolja fel a DNS károsodását, a leégést, a fényérzékenységi reakciókat, és az immunrendszer működésének gyengítését is. Ugyanez a leírás említi, hogy az immunrendszer így kialakuló gyengülése maga is kockázati tényező, és felébreszthet a szervezetben lappangó vírusokat, például ajakherpeszt.

Vagyis a napfény nem egyszerűen jó vagy rossz. Mennyiség kérdése.

A gyakorlati fogódzó egyszerű: a WHO akkor javasolja a védekezést, tehát az árnyékot, a ruhát, a kalapot és a fényvédőt, amikor az UV-index eléri a hármas értéket. Ez nálunk a nyári hónapok nagy részében a déli órákban teljesül.

 

Az erős immunrendszer nem pajzs

Egy dolgot érdemes világosan kimondani, mert könnyű félreérteni.

A jó általános állapot nem tesz sebezhetetlenné.

Nincs olyan életmód, nincs olyan étrend és nincs olyan napozási szokás, amely után nyugodtan kijelenthetnénk, hogy egy fertőzés már nem érint minket. Az immunrendszer nem egy motor, amelybe több üzemanyagot töltünk, hanem rendkívül összetett szabályozórendszer, amely az életkortól, a genetikától, a korábbi fertőzésektől és több tucat más tényezőtől is függ.

A rovat egyébként korábban is foglalkozott ezzel a kérdéssel, és ugyanide jutott.

Amit az életmóddal befolyásolni tudunk, az nem a védettség, hanem az állapot, amelyben egy megterhelés ér minket. Ez nem kevés. Csak nem ugyanaz.

 

Amit ebből érdemes hazavinni

A napfény nem gyógyszer. Nem helyettesíti az orvosi ellátást, nem pótolja az oltásokat, és nem véd meg a fertőzésektől.

De nem is ellenség. A szervezetnek szüksége van rá, és a kutatás egyre több olyan folyamatot ismer meg, amelyben szerepet játszik.

A kérdés nem az, hogy napozzunk vagy ne. Hanem az, hogy mennyit, mikor és milyen óvatossággal.

Aki reggel vagy késő délután tölt fél órát a szabadban, az valószínűleg jót tesz magának. Aki júliusban délben, védelem nélkül fekszik a strandon órákig, az nem többet kap ugyanabból, hanem valami mást.

A téma egyébként nem ért véget: a beszélgetés a következő adásban folytatódik, egy autós hasonlattal, amely azt mutatja meg, miért érinti ugyanaz a fertőzés két embert gyökeresen másképp.