Nyári szünet régen és most

Volt egy szertartás, amire szinte mindenki emlékszik. Szeptember első hetében, ötödik osztálytól fölfelé, az első magyardolgozat témája ez volt: a nyári élmények.

Mindenkinek volt mit írnia. Nem azért, mert bárki különleges nyarat töltött, hanem mert a nyár olyasmiből állt, amit el lehetett mesélni.

Érdemes feltenni a kérdést idén szeptemberben is. Nem a tanárnak, magunknak. Mit írna a gyerekem, ha most kellene leülnie egy üres lap elé?

A Csak 10 perc augusztus 25-i adásában erről beszélgetett Szakács Tibor és Molnár József lelkész. A műsor a saját megfogalmazása szerint görbetükröt tartott: hogyan telt a nyár harminc-negyven éve, és hogyan telik most.

 

Tíz hét, amit senki nem osztott be

Aki tehette, vidékre ment a nagyszülőkhöz. Aki nem, az a városban maradt, és a nyakában lógott a kulcs. Így is hívták őket: kulcsos gyerekek.

Az adásban elhangzik, mi volt ebben az igazán érdekes. Nem a szabadság önmagában, hanem hogy a gyerekek maguk tervezték meg a napjukat. Nem volt előre kitalálva, mi lesz délután.

Csakhogy ezt nem szabad idillnek látni. Ezek a gyerekek tíz hétig gyakorlatilag felügyelet nélkül voltak, és ez a szülőknek akkor is fejtörést okozott. Nem választás volt, hanem szükségmegoldás. Amit ma nosztalgiával nézünk, azt akkoriban sokan aggodalommal.

Az viszont igaz, hogy volt benne valami, ami azóta eltűnt.

 

Ami elmaradt, az nem a szabadidő

Könnyű azt mondani, hogy a mai gyereknek kevesebb a szabadideje. Az adás nem ezt mondja, és jól teszi.

Ami elmaradt, az a gyerekek közötti interakció. Régen át kellett kopogni a szomszédba, mert másképp nem derült ki, ráér-e a másik. Ma nem kell átkopogni.

A különbség nem az idő mennyisége, hanem hogy a szabadidő már nem kényszerít semmire. Nem kell megszervezni, nem kell odamenni, nem kell elviselni, hogy a másik nemet mond.

És van egy mondat az adásban, ami a szülőknek szól, nem a gyerekeknek. Ahol a szülő kezéből sem esik ki a telefon, ott nehéz a gyerektől azt kérni, hogy tegye le.

 

Tisztáznunk kell egy fontos dolgot

Innen egy lépés lenne arra a következtetésre jutni, hogy a régi nyár jobb volt, a mai rossz, a képernyő pedig az ellenség. És innen egy másik lépés arra, hogy akkor inkább tanuljon a gyerek, mint hogy semmit ne csináljon.

Az adásban el is hangzik egy állítás ebbe az irányba: ha nincs pihenés, az évközben meglátszik a jegyeken.

Ez így nem áll.

A nyári szünet és a tanulmányi eredmény kapcsolatát régóta kutatják, és a kép majdnem fordított. Harris Cooper amerikai neveléskutató kutatási összegzése szerint a nyár alatt átlagosan legalább egy hónapnyi tananyagnak megfelelő tudás vész el, matematikából kifejezettebben, mint olvasásból.

A legfontosabb megállapítása azonban nem az átlag. Ugyanezen összegzés szerint egyes méréseken a jobb helyzetű családok gyerekei olvasásban még javultak is a nyár alatt, miközben a hátrányos helyzetűek romlottak.

Vagyis nem a pihenés viszi el a tudást. Az üres nyár viszi el, és nem mindenkitől ugyanannyit.

A kérdés tehát nem az, hogy pihenjen-e a gyerek vagy tanuljon. Az, hogy van-e egyáltalán tartalma a nyárnak.

 

A pihenés nem semmittevés

Ez az adás legpontosabb mondata, és érdemes komolyan venni.

A pihenésnek szerepe van a tanulásban. Nem az a szünet, amikor nem történik semmi, hanem az az idő, amikor másfajta dolog történik.

Ez a mérce mindkét irányban működik.

Az a nyár, amelyben a gyerek heti két nyelvórára jár, magánórákra, felkészítő táborba, és nyáron is pontosan tudja, hány feladatot kell megcsinálni, nem pihenés. De az sem, ha húsz kötelező olvasmányt nyomunk a kezébe és letudottnak tekintjük a kérdést.

És az az idő sem, amit egyedül tölt a szobájában a telefonján.

 

A nyári munka, ha jókor jön

Egy hallgató azt írta be az adásba, hogy vállalkozó, és a gyereke mellette dolgozott a nyáron. Örül neki, mert a gyerek nem kallódott el, és még keresett is.

A vendég erre egy fontos megkötést tett. Nem az számít, jó ötlet-e általában, hanem hogy hány éves a gyerek. Egy tizennégy-tizenöt évest ez már érdekelheti, egy hat-kilenc évest nem feltétlenül.

Ami viszont életkortól függetlenül működik: a gyerek belát valamit a szülő világából. Addig csak annyit látott, hogy apa reggel elmegy és este hazajön.

 

Amit szeptemberben érdemes megkérdezni

Az adás egy kérdéssel zárul, és ennél jobbat nehéz lenne kitalálni: mit tennék én szívesen a gyermekem helyében?

Ez nem érzelmes kérdés. Ez tervezési kérdés, és most van itt az ideje feltenni, nem júniusban.

Mert a jövő nyár arról fog szólni, amit ezen a szeptemberen eldöntünk. És arra a bizonyos dolgozatra sem az készül fel, aki drágább tábort talál, hanem az, akinek lesz mit írnia.