Stressz és vércukor: miért számít, milyen állapotban van az idegrendszered

Dr Mórik Gyulával arról beszélgettünk, miért reagál két ember ugyanarra az étrendre másképp, mit jelent a szimpatikus idegrendszeri túlsúly, és mi köze ehhez a közösségi médiának

Az elmúlt hetekben sokat beszéltünk a női test működéséről, a hormonális változásokról, aztán a szénhidrátokról. Erre több férfi hallgatónk is írt. Azt tapasztalják, hogy az étrend-változtatást nem minden időszakban bírják ugyanúgy, és a hangulatuk is beleszól. Félig tréfásan azt is megkérdezték, hogy a műsor után most aggódjanak-e, nem alakulnak-e át ők is.

Nem alakulnak át. A doktor úr szerint viszont a helyzet ennél bonyolultabb, és a természet még tovább bonyolítja.

Két egyforma ember, két különböző válasz

Dr Mórik Gyula egy gondolatkísérlettel kezdte. Vegyünk két embert, akik hormonálisan és minden más szempontból egyformák: ugyanúgy esznek, ugyanannyit mozognak, ugyanúgy alszanak. Azt várnánk, hogy minden külső hatásra, egy étkezésre, egy szénhidrát-elhagyásra ugyanúgy reagálnak.

Nem fognak, és a különbséget az idegrendszerük állapota adja.

A szervezetnek van egy akaratlagos idegrendszere, amivel felemeljük a kezünket, és van egy automatikusan működő, ami a testi válaszainkat irányítja. Ennek két alapiránya van. Az egyik a harcolj vagy menekülj, ez a szimpatikus idegrendszer. A másik a pihenj, regenerálódj, emészd meg, ez a paraszimpatikus. Nem mindegy, melyik kapcsol be, és főleg az nem, melyik marad bekapcsolva.

A doktor úr szerint a mai átlagember jó része a harcolj vagy menekülj üzemmódban éli a napjait, és ez nála akkor is bekapcsolva marad, amikor már nem volna rá szükség. Erre használta a kifejezést, ami nekem azonnal megtetszett: szimpatikus idegrendszeri túlsúly.

Azért tetszett meg, mert sokan magukban keresik a hibát, amikor nem bírják a változtatást. Pedig ilyenkor nem az akaraterővel van baj, hanem azzal az állapottal, amiben a szervezet van.

A vércukor nem csak az ételtől emelkedik

Ezt a részt érdemes megjegyezni, mert mindenki ki is próbálhatja magán. A vércukrot nemcsak az étel emeli meg, hanem a feszültség is. A doktor úr azt mondta, hogy egy feszült találkozás egy olyan emberrel, akivel nehéz a kommunikáció, pillanatok alatt felviheti az ötös vércukrot kilenc fölé. Hogy ez kinél mennyi, az egyéni, de az irány szenzorral jól látható.

A háttere ismert. A stresszhormonok dolga, hogy a testet felkészítsék a harcra vagy a menekülésre, és ehhez cukrot szabadítanak fel a vérbe. Ruth Hackett és Andrew Steptoe, a University College London kutatói a Nature Reviews Endocrinology 2017-es áttekintésében ezt a mechanizmust írják le, és azt is, hogy a tartós stressz hosszú távon felborítja a szervezet cukorháztartását. Népességi vizsgálatokban a krónikus munkahelyi stressz és a depresszió a 2-es típusú cukorbetegség kockázati tényezőjeként jelenik meg.

Ebből a hallgatóink kérdésére is jön egy válasz. Ugyanaz az étrend egy nyugodt héten másképp hat, mint egy feszült héten, mert a szervezet a feszült héten eleve több cukrot tart a vérben.

A legnagyobb víziló nem az utcán van

A doktor úr szerint ma az embereket leginkább érzelmi stressz éri. Oroszlánnal ritkán találkozunk az utcán. Van viszont egy sokkal nagyobb víziló, ami szétnyomja az életünket, és ez szerinte a közösségi média.

Ebben szakmailag is egyetértettünk, csak más oldalról néztük. Kommunikációs és reklámszakemberként én azt látom, hogy ezek a felületek rögzítik az érdeklődésünket, a napirendünket, azt, mikor mire nézünk rá, és ebből nagyon pontosan kiszámolják, mikor és milyen tartalomra vagyunk a legfogékonyabbak. A doktor úr ezt úgy fogalmazta meg, hogy az algoritmus megtalálja a gyenge pontjainkat, és oda önti az anyagot, ahol reagálunk.

Ismerős a helyzet: az ember leül egy percre, és a felület olyan tartalmat tesz elé, ami felbosszantja. Elolvassa, válaszolna rá, közben elmegy egy óra, és az is stresszel tölti el, hogy nem azt csinálja, amit szeretne. A doktor úr szerint, aki kommentel és vitába keveredik, az ott elveszett.

Ez nem csak érzés. William Brady és munkatársai a New York-i Egyetemen több mint félmillió közösségi üzenetet elemeztek, és azt találták, hogy minden egyes erkölcsi-érzelmi töltetű szó nagyjából húsz százalékkal növelte, hányan osztották tovább az üzenetet (PNAS, 2017). Ami felháborít, az terjed, és amit sokan osztanak, azt a felület még többeknek mutatja meg. A felület számára a vita aktivitás, a mi szervezetünk számára viszont feszültség.

Tiltani nem, kezelni igen

Itt elmondtam a saját véleményemet is. Szerintem nem az a megoldás, hogy eltiltunk valakit valamitől, mert az élet tele van olyan hatásokkal, amik feszültséget okoznak, és ezek tőlünk függetlenül meglesznek. Meg kell tanulni kezelni őket. A beszélgetésben az is elhangzott, hogy nagyon kevés az az ember, akit semmi nem zökkent ki, és kevés az is, aki tudatosan figyeli, honnan jön az inger, és megpróbálja kizárni. A legtöbben a kettő között vagyunk, és ott lehet a legtöbbet tenni.

Ahol a beszélgetés megállt

A doktor úr a végén jelezte, hogy a szimpatikus idegrendszeri túlsúly következményeiről külön szeretne beszélni, mert szerinte ez az egyik legfontosabb kérdés. Az adás itt ért véget, a téma folytatódik.

Ami ebből már most használható: ha egy héten nem bírod azt, ami a múlt héten ment, ne csak a tányérodat nézd meg, hanem azt is, mennyi feszültség ért. És ha szenzort hordasz, egyszer figyeld meg, mit csinál a vércukrod egy nehéz beszélgetés után. Sokat elárul.