Szezonális depresszió: a világos szoba 500 lux, a kezeléshez 10 000 kell

A műsorba egyre több levél érkezik depressziós témában, de a mostaniak egy része külön is felhívta a figyelmet valamire. A levélírók azt írták, hogy ők nem abba a kategóriába tartoznak, akik az életüket folyamatos depresszióban élik. Nekik az évnek csak bizonyos szakaszai nehezek, és mindig ugyanazok.

Ebből lett ez az adás, és a kérdés, amire választ kerestek: van-e egyáltalán ilyen, és lehet-e vele kezdeni valamit.

 

Igen, van, és nem is ritka

Ha a lehangolt állapot az évnek mindig ugyanabban a szakaszában jelentkezik, akkor arra a szakirodalom külön kifejezést használ: szezonális depresszió. Nem önálló betegség, hanem egy visszatérő mintázat, és a mérsékelt övben jellemzően a téli típusa fordul elő.

A magyar adatok egy 2010-es szakmai összefoglalóból származnak, amely a hazai és a nemzetközi vizsgálatokat veti össze. Eszerint a téli típusú szezonális depresszió a magyar mintán a népesség 3,4 százalékát érinti, ami nagyjából egybevág a 2-4 százalékos nemzetközi adattal.

Van azonban egy ennél jóval nagyobb csoport, és a levélírók vélhetően ide tartoznak. A küszöb alatti, szakszóval szubszindromális tüneteket mutatók aránya Magyarországon 7,2 százalék. Ők azok, akikre a diagnózis nem illik rá, de ősszel és télen évről évre ugyanúgy nehezebb a reggel. Minden tizennegyedik ember.

Van egy harmadik szám, amitől az egész kérdés a helyére kerül. Egy 1989-es vizsgálatban a résztvevők 92 százalékánál volt kimutatható valamilyen szezonális ingadozás a hangulatban vagy a testi tünetekben. Vagyis nem az ingadozás a szokatlan, hanem a mértéke.

 

Amiről az ember azt hiszi, hogy lustaság

A műsorban elhangzott tünetek ismerősek lehetnek: tartós levertség, aluszékonyság, az energia elvesztése, koncentrációs zavar, döntési nehézség, ingerlékenység.

A szakirodalom ehhez hozzátesz egy fontos részletet. A téli típus tüneti képét 65-85 százalékban az úgynevezett atípusos depresszió tünetei adják, és ennek két jól felismerhető eleme van: a megnövekedett alvásigény, és a fokozott szénhidrátbevitel, amiből testsúlygyarapodás lesz.

Ez azért számít, mert pont ez a két tünet az, amit az ember a leggyakrabban ír a saját gyengeségének a számlájára. Többet alszom, mint kellene, és folyamatosan édességre vágyom. Ha ez ősszel kezdődik és tavasszal elmúlik, akkor nem jellemhiba, hanem tünet.

 

A nőknél gyakoribb

Ezt a műsorban is kimondták, és a szakirodalom is alátámasztja: a szezonális depresszió a nőknél nagyobb arányban jelenik meg.

Az okairól több elmélet is kering, a beszélgetésben is elhangzott egy. Ebbe nem megyünk bele, mert a magyarázatok egyelőre nem állnak olyan biztosan, mint maga a megfigyelés.

 

Ami a beszélgetésből kimaradt, pedig ez a kezelés alapja

Az adás elejétől a végéig a fényről szól: hogy rövidülnek a nappalok, hogy borongósak a reggelek, hogy szürkék a napok. A javasolt megoldások között viszont egyszer sem hangzott el a fényterápia.

Pedig a szakirodalom szerint éppen ez a téli szezonális depresszió kezelésének aranystandardja, vagyis az az eljárás, amihez a többit mérik.

A mértékek konkrétak, és érdemes rájuk ránézni, mert megmutatják, miért nem elég kinyitni a redőnyt. A terápiás hatáshoz napi fél óra 10 000 luxos, vagy napi két-három óra 2500 luxos megvilágítás szükséges. Összehasonlításul: egy erősen megvilágított szoba 400-500 lux.

Néhány gyakorlati részlet ugyanebből a forrásból:

• A napfelkeltekor végzett kezelés hatékonyabb, mint a nap bármely más szakában végzett.
• A hatás 1-3 hét alatt jelentkezik, és a kezelés abbahagyása után nagyjából ugyanennyi idő

alatt térnek vissza a tünetek.

• A kezelést a tavaszi javulásig kell folytatni, nem addig, amíg jobban lesz az ember.
• Nem kell a fénybe nézni. A beteg körülbelül egy méterre ül a fényforrástól, félig oldalt

fordulva, olvashat vagy dolgozhat közben, de a szemnek végig nyitva kell maradnia.

 

A fényterápiának van egy száma, amit ritkán mondanak ki

Ezt jobb előre tudni, mint utólag csalódni benne.

Ugyanannak a szakirodalomnak a mérése szerint egy vizsgálatban a betegek 47 százalékánál a fényterápia önmagában nem érte el a kívánt hatást, és mindössze 43 százalékuknál következett be teljes javulás a kezelés végére.

Mellékhatásai is lehetnek: fejfájás, émelygés, homályos látás, a szemek megerőltetése. Vannak helyzetek, amikor nem alkalmazható önmagában, és van, ahol orvosi mérlegelést igényel. Vagyis ez sem olyan eszköz, amit az ember magától állít be.

 

Amit addig is lehet csinálni

A beszélgetés leghasznosabb része nem a gyógyszerekről szólt, hanem arról, ami mindenkinek a saját kezében van.

Az elszigetelődés a legkorábbi jel. A vendég megfogalmazása szerint a lehangolt ember hamarabb visszahúzódik, és ha nincsenek olyan élmények, amelyek kihúznák ebből, az állapot elmélyül. A barátok kétszer-háromszor még hívják, aztán legyintenek, hogy úgysem jön. Erre lehet figyelni, és ez az a pont, ahol a környezet is tud segíteni.

A mozgás és a szabadban töltött idő. A természetközelség és a friss levegő mindkettő, és a kert azért különösen jó, mert az év minden szakában ad feladatot. Hozzátehetjük, hogy ennek van egy olyan hozadéka is, amiről a fentiek szólnak: aki délelőtt kint van, több fényt kap, mint aki egész nap benn ül.

A munkahelyi programok nem véletlenül esnek őszre. A beszélgetésben elhangzott, hogy a csapatépítő tréningek időzítése ebből a szempontból megelőzésnek is tekinthető. Egy cég, amelyik erre odafigyel, nem kedveskedik, hanem dolgozik.

 

A gyógyszerről, és arról, kitől jön

A műsorban szóba került a gyógyszerektől való félelem, mert sokan azt írták, hogy tartanak a hozzászokástól.

A vendég erre egy képet használt, ami jól leírja a folyamatot. Aki eltöri a lábát, először mankóval jár, aztán két bottal, aztán eggyel, aztán otthon már bot nélkül, és csak az utcára viszi magával, végül azt is otthon felejti. A gyógyszer ugyanígy arra való, amire való: abból a helyzetből segít ki, amiben az ember éppen van, és utána fokozatosan, megfelelő kontroll mellett leépíthető.

Egy dolgot viszont tegyünk hozzá, mert az adásban nem hangzott el elég élesen. A gyógyszert orvos írja fel, és a leépítését is orvos állítja be. Molnár József lelkész, és amit mond, az a lelkigondozói tapasztalatából jön, nem orvosi szakvéleményként.

Ez egyébként pontosan az, amit a rovat néhány napja már kimondott egy másik adásban: a műsor nem akar orvost kiváltani, hanem azt szeretné, hogy a beteg időben eljusson az orvoshoz.

 

Mikor nem elég megvárni a tavaszt

A levélírók azt írták, hogy nekik a tavasz szokta kihozni ebből az állapotból, és ez sokaknál tényleg így van.

Három jel viszont van, ami mellett nem érdemes kivárni. Ha a tünetek nem enyhülnek attól, hogy az ember tudatosan többet mozog és többet van emberek között. Ha a mindennapi feladatok, a munka vagy a tanulás kezdenek megsínyleni. És ha a környezet veszi észre előbb, hogy valami megváltozott.

Ilyenkor a következő lépés nem a kivárás, hanem egy időpont. Orvoshoz vagy pszichológushoz, attól függően, mi a panasz, és a műsorban is elhangzott, hogy vannak olyan pszichoterápiás lehetőségek, amelyek gyógyszer nélkül is segítenek.

 

Az ősz nem mindenkinél csak hangulat kérdése, és nem is mindenkinél betegség. A kettő között van egy széles sáv, ahol a magyar adat szerint minden tizennegyedik ember mozog.

Aki ebben a sávban van, annak az a jó hír, hogy a fény mennyisége nem egy megváltoztathatatlan adottság, hanem olyasmi, amin lehet alakítani. A rossz hír, hogy nem a redőny felhúzásáva