Jönnek az új kórokozók – de van egy fegyverünk, amit már most erősíthetünk

Jönnek az új kórokozók – de van egy fegyverünk, amit már most erősíthetünk

Hetek óta egyre nyugtalanítóbb kérdéseket teszünk fel.

Mi kerülhet elő az olvadó permafrosztból? Életképesek maradhatnak-e több tízezer éves mikroorganizmusok? Találkozhatunk-e olyan baktériumokkal, vírusokkal vagy gombákkal, amelyekre a modern orvostudomány nincs teljesen felkészülve?

Most azonban ideje feltenni a legfontosabb kérdést: Mit tehetünk mi?

A válasz megnyugtatóbb, mint az elmúlt részek témái – de nem annyira egyszerű, hogy „szedjünk egy kis C-vitamint”. A jövő fertőzéseivel szembeni védekezés ugyanis két fronton zajlik majd. Az egyik a tudományé: új gyógyszerek, vakcinák, diagnosztikai módszerek és járványügyi rendszerek kellenek. A másik viszont sokkal közelebb van hozzánk.

A saját szervezetünk állapota.

 

Van egy tévhit az antibiotikum-rezisztenciáról

Sokan úgy gondolják, hogy az antibiotikum-rezisztenciát mi, emberek hoztuk létre azzal, hogy túl sok antibiotikumot használunk. Ez csak félig igaz.

A túlzott és helytelen antibiotikum-használat valóban rendkívüli mértékben gyorsítja a rezisztens baktériumok kiválasztódását és terjedését. Maga az antibiotikum-rezisztencia azonban jóval idősebb az emberi gyógyszeriparnál.

Ennek egyik legszebb bizonyítékát egy 2011-ben, a Nature folyóiratban megjelent kutatás szolgáltatta.

A kutatók mintegy 30 000 éves szibériai permafrosztból származó DNS-ben antibiotikum-rezisztenciához kapcsolódó géneket azonosítottak. Köztük olyan vancomycinrezisztencia-gént is találtak, amelynek működése meglepően hasonló volt modern megfelelőjéhez.

Ez azért különleges, mert ezek a mikroorganizmusok évezredekkel azelőtt rendelkeztek ilyen genetikai védelemmel, hogy Alexander Fleming felfedezte volna a penicillint.

 

De miért volt szükségük rezisztenciára, amikor még nem léteztek gyógyszergyárak?

Az antibiotikum nem eredetileg emberi találmány.

A mikroorganizmusok világában évmilliók óta zajlik egy láthatatlan kémiai verseny. Egyes mikrobák olyan anyagokat termelnek, amelyekkel más mikroorganizmusokat képesek gátolni, azok pedig evolúciós válaszként védekezési mechanizmusokat alakíthatnak ki.

A rezisztencia tehát természetes evolúciós jelenség.

Mi, emberek az antibiotikumok tömeges használatával nem feltétlenül megteremtettük, hanem rendkívül erős szelekciós előnyt adtunk azoknak a baktériumoknak, amelyek már képesek voltak ellenállni.

A WHO szerint az antimikrobiális rezisztencia napjaink egyik legnagyobb globális egészségügyi fenyegetése. 2023-ban világszerte körülbelül minden hatodik laboratóriummal igazolt, gyakori bakteriális fertőzés rezisztens volt az antibiotikum-kezelésre, és a megfigyelt kórokozó–antibiotikum kombinációk több mint 40 százalékánál nőtt a rezisztencia 2018 és 2023 között.

Vagyis az antibiotikum-rezisztencia nem egy távoli jövő problémája. Már itt van.

 

Még veszélyesebb lehet, ha a baktériumok átadják egymásnak a „tervrajzot”

A baktériumok egyik különleges tulajdonsága, hogy genetikai információt nemcsak az utódaiknak adhatnak tovább. Bizonyos körülmények között egymás között is képesek géneket cserélni. Ezt nevezzük horizontális géntranszfernek.

Ez járványügyi szempontból azért fontos, mert egy baktériumnak nem feltétlenül kell önmagában veszélyes emberi kórokozónak lennie ahhoz, hogy egy rezisztenciagén később jelentőséggel bírjon. A genetikai tulajdonság megfelelő körülmények között más mikroorganizmusokba is átkerülhet.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden permafrosztból előkerülő rezisztenciagén automatikusan bekerül majd emberi kórokozókba. Ehhez számos biológiai feltételnek kell teljesülnie.

A lehetőség miatt azonban a kutatók nemcsak azt vizsgálják, milyen mikroorganizmusok kerülnek elő, hanem azt is, milyen genetikai tulajdonságokat hordoznak.

 

A baktériumok ellen van egy különleges szövetségesünk is

Az antibiotikumok mellett egy régi-új terápiás lehetőség is egyre nagyobb figyelmet kap. A bakteriofágok.

Ezek olyan vírusok, amelyek nem bennünket, hanem baktériumokat fertőznek meg. Gyakran rendkívül célzottan képesek megtámadni egy-egy baktériumtípust, miközben az emberi sejteket nem fertőzik.

A WHO szerint a fágterápia ígéretes eszköz lehet az antibiotikum-rezisztens baktériumok elleni küzdelemben, bár széles körű klinikai alkalmazásához még további kutatásokra, szabványosításra és megfelelő szabályozásra van szükség.

Vagyis az antibiotikumok elvesztése nem feltétlenül jelenti azt, hogy teljesen fegyvertelenek maradunk. A tudomány új fegyvereket is keres.

 

A vírusokkal már nehezebb dolgunk van

A vírus alapvetően más ellenfél. Nem önálló sejtként működik, hanem bejut a gazdasejtbe, majd annak biológiai rendszerét használja saját szaporodásához. Ezért nehezebb megtámadni.

A szervezet egyik védekezési mechanizmusa, hogy az immunrendszer bizonyos sejtjei felismerik a vírusfertőzött saját sejteket, és elpusztítják őket, mielőtt azok még több vírust termelhetnének.

Emellett ma már számos vírus ellen rendelkezünk célzott antivirális gyógyszerekkel és – ahol lehetséges – védőoltásokkal. A vakcinák különösen fontosak, mert nem egyszerűen „felturbózzák” az immunrendszert. Ennél sokkal intelligensebb dolgot tesznek: előre megismertetik vele az ellenfelet.

Így amikor valóban találkozunk a kórokozóval, a szervezet gyorsabban és célzottabban tud reagálni.

 

A gombák jelenthetik az egyik legnehezebb terápiás kihívást

A gombák azért különlegesek, mert sejtjeik sokkal közelebbi rokonságban állnak az emberi sejtekkel, mint a baktériumok. Mi is eukarióta sejtekből épülünk fel. Ők is.

Ez gyógyszerfejlesztési szempontból komoly probléma. Egy baktériumnál számos olyan biológiai célpont létezik, amely az emberi sejtekben nincs jelen. A gombák esetében jóval kevesebb ilyen különbséget találunk.

Ezért nehezebb olyan gyógyszert készíteni, amely hatékonyan károsítja a gombát, miközben az emberi szervezetet megkíméli.

A WHO külön is figyelmeztet arra, hogy az invazív gombafertőzések különösen súlyosak lehetnek a legyengült immunrendszerű betegek számára, miközben egyes gombák gyógyszerrezisztenciája is egyre nagyobb problémát jelent.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy ismeretlen, permafrosztból előkerülő gomba szükségszerűen 80 százalékos halálozással járna. Ilyen általános számot jelenleg nem lehet tudományosan megadni.

 

És itt érkezünk el ahhoz, amit mi magunk is befolyásolhatunk

Könnyű lenne ebből a történetből azt a következtetést levonni, hogy a megoldás az „immunrendszer felturbózása”. Csakhogy az immunrendszer nem egy motor, amelybe több üzemanyagot töltünk, és ettől erősebb lesz. Rendkívül összetett szabályozórendszer. A cél ezért nem valamiféle maximális immunaktivitás, hanem az, hogy a szervezet működéséhez megfelelő feltételeket teremtsünk.

A CDC jelenlegi ajánlása szerint az immunrendszer egészséges működését többek között a megfelelő táplálkozás, a rendszeres fizikai aktivitás, az egészséges testsúly fenntartása, az elegendő alvás, a dohányzás kerülése és a túlzott alkoholfogyasztás mellőzése támogatja. És van még valami: az ajánlott védőoltások.

Az életmód nem helyettesíti őket, ahogyan a vakcina sem helyettesíti az egészséges életmódot. A kettő más módon segít.

 

A COVID egyik legfontosabb tanulsága éppen ez volt

A járvány megmutatta, milyen különbözően reagálhat két ember ugyanarra a fertőzésre.

Az életkor, az immunrendszer állapota, az elhízás, bizonyos krónikus betegségek, a genetikai sajátosságok, a korábbi immunitás és számos más tényező együttesen befolyásolhatja a betegség lefolyását.

Ezért túlzás lenne azt állítani, hogy a COVID kizárólag azokat veszélyeztette, akiknek „mitokondriális működési zavaruk” volt. A mitokondriumok és az immunválasz kapcsolata valóban fontos kutatási terület, de a súlyos COVID kialakulását nem lehet egyetlen biológiai mechanizmusra visszavezetni.

Az adás mélyebb gondolata azonban ettől még nagyon fontos: egy fertőzéssel nem abban a pillanatban kezdünk védekezni, amikor megfertőződünk. A szervezetünk előző hónapjai és évei is számítanak.

 

A jövőre való felkészülés nem a félelemmel kezdődik

Nem tudjuk pontosan, milyen kórokozókkal találkozik majd az emberiség húsz, harminc vagy ötven év múlva.

Azt sem tudjuk, hogy a permafrosztból előkerülő mikroorganizmusok közül lesz-e olyan, amely jelentős emberi járványt okoz. Ezért azt sem állíthatjuk biztosan, hogy „csak az a kérdés, mikor jön a baj”. Amit viszont tudunk, az talán fontosabb.

Az antibiotikum-rezisztencia már ma is globális probléma. Új fertőző betegségek a jövőben is megjelenhetnek. A klímaváltozás átalakíthatja az ember, az állatok és a mikroorganizmusok találkozási pontjait. A modern világ pedig soha nem látott sebességgel képes egy lokális eseményt nemzetközi problémává változtatni.

Ezért a felkészülésnek két szinten kell megtörténnie. A tudománynak jobb diagnosztikára, új antibiotikumokra és antimikrobiális szerekre, vakcinákra, fágterápiára és erős járványügyi megfigyelésre van szüksége.

Nekünk pedig arra, hogy ne akkor kezdjünk el foglalkozni az egészségünkkel, amikor már betegek vagyunk. Nem azért, mert az egészséges élet sebezhetetlenné tesz. Hanem azért, mert minden olyan tényező, amelyet ma képesek vagyunk kedvezően befolyásolni, növelheti annak esélyét, hogy a szervezetünk holnap a lehető legjobb állapotban találkozzon egy új kihívással.

És talán ez a többhetes történet eddigi legfontosabb tanulsága: a jövő kórokozóit nem ismerjük – de azt már ma eldönthetjük, milyen állapotban várjuk őket.