A hitnek van mérhető hatása az egészségre. De nem mindegy, milyen istenképben hiszel.

Ez a cikk nem arról szól, hogy van-e Isten. Arról szól, hogy mit mutatnak a mérések azokról az embereken, akiknek van hitük, és azokról, akiknek nincs. A kettő nem ugyanaz a kérdés, és a rádióbeszélgetésben a vendég maga húzza meg köztük a határt.

 

A doktor úr nem lelkésznek készült, mégis elvégezte a teológiát

Dr. Mórik Gyula mindig orvos akart lenni. Húszas évei elején viszont olyan emberekkel ismerkedett meg, akik másképp beszéltek a világról, mint amit addig hallott, és amikor egy kérdésére háromféle választ kapott, úgy döntött, hogy utánajár maga.

Ezért iratkozott be a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre. Nem lelkészi pályára készült, hanem a saját kérdéseire kereste a saját válaszait, és amikor megvoltak, továbbment.

 

A szemet szemért nem a bosszú törvénye, hanem a korláté

A beszélgetés egyik legjobb pillanata egy félreértés helyretétele.

A szemet szemért, fogat fogért fordulatot ma többnyire a megtorlás jelszavaként idézik. Eredeti szerepe ennek az ellentéte volt: azt határozta meg, hogy a válasz nem lehet nagyobb, mint a sérelem. Ha a szemedet vették, a másikat nem ölheted meg érte.

Korlátozó szabály tehát, nem felhatalmazás. Aki felhatalmazásnak idézi, pontosan az ellenkezőjét mondja annak, amiért leírták.

 

Amit mérni lehet: nem Isten, hanem a hatás

A vendég egyértelművé teszi, hogy nem Isten létét vagy nemlétét akarja bizonyítani. Ami vizsgálható, az a hit hatása, és ezt évtizedek óta mérik.

A kutatások nem egyetlen vallásról szólnak. Kereszténység, judaizmus, iszlám, buddhizmus, hinduizmus: mindegyikben van szent szöveg és van gyakorlat, és a vizsgálatok nem azt keresik, melyik az igaz, hanem hogy mi történik azzal, aki így él.

 

A támogató istenkép mellett kevesebb a szorongás

Az eredmények egy irányba mutatnak. Akiknek a hite olyan istenképre épül, amely támogató, jóindulatú és elérhető, azok között kevesebb a szorongás és ritkább a depresszió.

Ezek összefüggések, nem bizonyított ok-okozati láncok. Arról szólnak, mi jár együtt mivel, és nem arról, hogy a hit meggyógyít bármit.

 

És itt jön a másik fele, amit ritkán mondanak el

A hit nem egyetlen dolog, és nem mindig ugyanabba az irányba hat.

Kenneth Pargament és munkatársai több évtizedes kutatásukban szétválasztották a megküzdés kétféle vallásos formáját. Az egyik az együttműködő: a hívő úgy éli meg, hogy nincs egyedül, és van kihez fordulnia. A másik a küzdelmes: az az érzés, hogy Isten bünteti, elhagyta vagy próbára teszi.

A második nem semleges eredményt ad, hanem rosszabbat. Az idős, súlyos beteg résztvevőket követő vizsgálatukban azoknál, akik büntetésként élték meg a helyzetüket, a mentális és a testi állapot is rosszabbul alakult, és a halálozási arány is magasabb volt.

Ha a cikk csak az első felét mondaná el, az nem tájékoztatás lenne, hanem hittérítés.

 

Miért segíthet az, ha valaki úgy érzi, nincs egyedül

A feltételezett magyarázat nem misztikus. Aki úgy éli meg, hogy van valaki, aki mellette áll és gondoskodik róla, az a teher egy részét leteszi.

Ez ugyanaz a mechanizmus, amit a társas támogatás kutatásából ismerünk. A különbség az, hogy a hit ezt akkor is hozzáférhetővé teszi, amikor épp nincs kéznél ember.

 

A hám, amit el lehet engedni

A vendég egy családi emlékkel világítja meg. A kistestvérét egy hámmal tanították járni, amit felülről lehetett fogni, és ő volt a kijelölt kísérő.

Egy ponton észrevette, hogy a kisfiú már magától is tud menni, csak nem meri. Elengedte a hámot, és a gyerek ment tovább, bár néhányszor elesett.

Aki tudja, hogy van mögötte valaki, az el mer indulni. Néha akkor is, amikor a kéz már nem fogja.

 

Mit mond ez annak, aki nem hisz

A mért hatás nem magából a hitvallásból jön, hanem abból, amit mellé kap az ember: hogy nincs egyedül, hogy van hová fordulnia, és hogy a történteknek van valami rendje.

Ez a három dolog nem kizárólag vallásos úton érhető el. Közösség, tartós kapcsolatok és valamilyen saját válasz arra, hogy miért csináljuk, amit csinálunk, ugyanide mutat a kutatásokban.

Amit viszont érdemes megnézni, az a saját belső képünk arról, ami nálunk nagyobb. Ha az számonkérő és büntető, akkor a mérések szerint az nem tart meg, hanem terhel. Ezen pedig lehet változtatni, és ehhez a segítség nemcsak a templomban érhető el.